Elhunyt a Tévémaci és a Mirr-Murr atyja, Szabó László

85 éves volt.

„Kedves családtagok, barátok, ismerősök! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szabó László 85. életévében, 2021.04.10.-én tragikus hirtelenséggel örökre itt hagyott bennünket” – számolt be a tragikus hírről a család a Facebookon.

Szabó László 1935. június 24-én született Kispesten és olyan legendás magyar karakterek megálmodója volt, mint a Tévémaci, a Mirr-Murr és A legkisebb ugrifüles. A művészet világa azonban csak később ragadta magával.

Facebook/Szabó László

Esztergomban, a Magyar Repülő Szövetségnél tanult ugyanis repülőgépmotor-szerelőnek, később elvégezte Szolnokon a Kilián György Műszaki Főiskolát, és vadászrepülő lett. 1965-ban kezdett a Pannónia Filmstúdiónál dolgozni, bábfigurák készítésével foglalkozott, egészen 1990-ig.

1995-ben Szarvasra költözött, ahol aktív szereplője volt a város kulturális életének. Kétszer is megnősült, de mindkétszer el is vált. Két lányát és három unokáját hagyta most itt – írja a Beol.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra