Elindult a Nyugat Rádió hagyományos, év végi adománygyűjtő akciója

Az adventi készülődés időszakában a 88,4 ismét tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodószereket, írószereket, valamint otthon már feleslegessé vált játékokat vár hallgatóitól.

Az adományokat a Nyugat Médiacsoport és a Csillaghíd Alapítvány önkéntesei erdélyi gyermekotthonokban lakó magyar kicsikhez és kis lakosságú magyar falvakban élő gyermekhez juttatják el, de az ajándékokból Kőszegre is jut majd. A Nyugat Rádió az akcióval a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyermekotthonában élő fiatalokat is segíti. Adományaikat a rádióba, a Savaria Pláza emeletére várják, december tizedikéig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek