Ahogy arról lapunk is beszámolt 
Száz év festményei szakítanak ablakot a Szombathelyi Képtár falaira February 21. 11:05 , február 21-én „20. századi képzőművészet Vas vármegyében” címmel nyílt kiállítás a Szombathelyi Képtárban.
Az esemény amolyan dupla jubileum volt, hiszen a képtár a 40. születésnapját, a Vas megyei képzőművészet pedig az elmúlt 100 esztendejét ünnepelhette ezen a napon.
Most egy elemző, szakmai szemszögből megfogalmazott írást kaptunk Tóth Csabától, a kiállítás kurátorától, amely nemcsak kontextusba helyezi, de segít is megérteni a képeket.
Tóth Csaba, tudtuk meg, eddig két tárlatvezetést tartott, azokon közel 70-en voltak jelen, és még kettő várható:. március 20-án (ez eredetileg nem volt betervezve) és 29-én.
A kurátortól tudjuk, hogy nem volt könnyű a kiállítás anyagi hátterét megteremteni, és külön köszönet a támogatóknak, akiknek a neve a meghívón olvasható.
A tárlathoz eredetileg egy könyvszerű katalógust tervezett, de egyelőre ez megakadt az elképzelés szintjén. Ha utólag mégis megvalósul, akkor az alábbi írás lesz majd a bevezetője.
„Régi szívügyem volt ez a monstre kiállítás, hálát adok a sorsnak, hogy megélhettem a megvalósulását, mert el is vihettem volna magammal odaátra. Az a tapasztalatom, hogy jó ügyek mentén feléled bennünk az összefogás, mint ahogy ez most is történt. A társgyűjtemények jóindulata, a magánszemélyként adományozók és az előkészítésben és megvalósulásban résztvevő kollégák nélkül nem születhetett volna meg ez a kiállítás. Számomra külön öröm, hogy a 40 éves Képtár 200 alkotása mellett a vasvári gyűjtemény 150 műve is szerepelhetett a kiállításon, és a még ezen felüli hiányzó műveket és alkotókat pedig a Savaria Múzeum, a Berzsenyi Könyvtár és az Irokéz Gyűjtemény önzetlenül, első szóra kölcsönözte a kiállításra” – közölte lapunkkal Tóth Csaba.
A kiállítás 2025. március 30-ig tekinthető meg a Szombathelyi Képtárban.
Tóth Csaba: Az/Egy évszázad kiállítása
Verebi Végh Gyula 1908-ban, két évvel a Szépművészeti Múzeum megnyitása után vetette fel először a Szombathelyi Képtár gondolatát, majd 77 év után, 1985. február 20-án ugyanezen névvel megnyílt az intézmény.
Verebi Végh Gyula 1912-ben Vas Vármegyei Műtörténeti kiállítást is rendezett, amiben tartalommal töltötte meg a később megvalósuló Szombathelyi Képtár gondolatát. 1985-ben, Kádár-korszak végén nyilván ez nem volt megvalósítható, így akkor a Képtár, a város mindmáig legnagyobb festője, Derkovits Gyula életműve előtt tisztelegve, a baloldali és szocialista képzőművészeti törekvések intézményeként nyílt meg.
A rendszerváltás után efölött az eszmeiség felett eljárt az idő, így a megnyitás 40. évfordulóján egy, az 1912-es kiállításhoz hasonló nagy, egy egész század helyi képzőművészetét összefoglaló, feltáró és bemutató kiállítás megrendezésére került sor, több mint másfélszáz alkotó háromszázhatvannál is több művéből 1500 négyzetméteren.
Először tárult fel az a képzőművészeti miliő, amiből Derkovits Gyula egyetemes értékű életműve kisarjadt, majd idővel kötelező érvényű igazodási ponttá vált a szülőföld számára.
A kiállítás három tematikus részből áll.
Az emeleti előtérben a művészképzés központjaihoz, Bécs-München-Nagybánya-Párizs kapcsolódó, illetve a Vármegyei Kultúregyesülethez és a Szent Márton céhhez kapcsolódó művészek kaptak helyet. Itt a 19. századi realista, impresszionista és posztimpresszionista örökségtől a nagybányai neósokon át a 20. század eleji aktivista hangokon keresztül a novecento újklasszicizmusáig rajzolódik ki egy ív. A 19. század második feléig a bécsi akadémia vonzotta a hazai képzőművészeket - így a vasiakat is -, a század utolsó évtizedében azonban már inkább mindenki Münchenben akart tanulni.
Nagybánya, München kihelyezett tagozatának tekinthető, azonban a század utolsó éveiben már egyértelműen Párizsé a főszerep. Ezekben a művészeti központokban nagyon sok Vas vármegyei ifjú tehetség bontogatta szárnyait, többen egymás után több helyszínt is felkerestek, így képzőművészetünk a 20. század elejére bekapcsolódott az európai áramlatokba. Az I. Világháború, majd a trianoni peremre-szorulás visszavetette ezeket a kedvező folyamatokat, néhányan külföldre távoztak vagy a fővárosban próbáltak egzisztenciát teremteni.
Az emeleti legnagyobb időszaki kiállítóteremben a II. világháború után megalakuló Derkovits Képzőművészeti Szabadiskola, illetve annak nyári művésztelepe, Zsennye kapott helyet, kiegészítve a helyi posztnagybányai örökséggel, és az abból tovább lépő Vasi Műhelyes alkotókkal. Akárcsak az előbbi blokkban, itt is a figuratívitásé a főszerep, azon belül is látott világból szerezhető ismeretek és tapasztalatok vizualizációjáé, ami azért nemzedékenként mindig más-más formát öltött.
A derkovitsi örökségként tovább vitt szociográfiai szemlélet mindvégig kitapintható. A II. világháború és a vasfüggöny leereszkedése ismét kedvezőtlenül hatott a helyi képzőművészeti életre, szinte mindent elölről kellett újrakezdeni. Ekkor, mint München és Nagybánya esetében, egyszerre jött létre a megyeszékhelyen a Derkovits Képzőművészeti Szabadiskola és Zsennyén annak nyári művésztelepe. Ebben az időben Szombathelynek két festőművész alpolgármestere is volt, így ők támogatóként tudtak fellépni e kezdeményezések mellett. A Derkovits Szabadiskola és Zsennye is a posztnagybányaiság melegágyává vált, a plein air szemlélet egyben passzív rezisztenciaként a hivatalos szocreállal szembeni ellenállást képviselte.
A kisebbik időszaki kiállítóterem felében - másik felében Geszler Mária keramikusművész állandó kiállítása látható - pedig a helyi absztrakciós és neoavantgárd törekvések kaptak helyet. Itt már „elvész a nyom”, a derkovitsi örökség, helyette inkább az ezredforduló európai emberének identitáskeresése, identitásfelmutatása veszi át főszerepet.
1968-ban a magyar képzőművészetben nyitás történt a modern képzőművészeti törekvések irányába, ez hozta létre a Vasi Fiatal Képzőművészek csoportját is, a későbbi Vasi Műhelyt. Egy részük a Derkovits Körből indult, ők óvatosan nyitottak a szentendrei festészet és az európai iskola irányába, azonban a fiatalabb nemzedékek már nem a század eleji avantgárd törekvésekre figyeltek, hanem a II. világháború utáni neoavantgárd irányzatokra. A Szombathelyi Képtár 1985-ös megnyitása ezekben a folyamatokban katalizátor szerepet töltött be, majd a rendszerváltás teljesen új helyzetet teremtett. Hetven év után újra megnyíltak a trianoni határok és a fiatal képzőművészeink immár eljuthattak a nyugati képzőművészeti akadémiákra, művésztelepekre, kiállításokra. Ezzel párhuzamosan egyre vonzóbb lett a nyugati határszél, több hullámban vásároltak ingatlanokat képzőművészek a megyében és éltek kétlaki életet, illetve néhányan végérvényesen le is telepedtek, ami újabb izgalmas képzőművészeti közeget teremtett.
A megvalósult kiállításnak két apropóját kell megemlíteni. Évek óta halasztódott a 2012-ben alapított Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményének bemutatkozása a Szombathelyi Képtárban. Cebula Anna, a Képtár igazgatónője döntése alapján az intézmény 40 éves jubileumát úgy ünnepelte meg, hogy a vasvári gyűjtemény anyagát kiegészítve a Képtár anyagával és más helyi köz- és magángyűjtemények anyagaival, egy soha nem látott átfogó kiállítással ünnepli meg az intézmény születésnapját. Nem mellesleg ez épp egybevágott Verebi Végh Gyula 1908-as eredeti szándékával.
Habár célul tűztük ki a teljességre való törekvést, maradéktalanul nem tudtuk megvalósítani, mert sok művész egyik gyűjteményben sem szerepelt. Így óhatatlanul keletkeztek hiányok, a már nem élők közül itt meg kell említeni Barabás Lajos, Batthyány Gyula, Császár Attila, Dénes Lajos Szilveszter, Engelsz József, Hanély Antal, Horváth Béla, Lelkes István, Karczag Zoltán, Krizsán István, Mikus Gyula, Nagyabonyi Vargha Károly, Nagy István, Illés Árpád, Ördögh László, Rábai Ridivics Ferenc, Rács Reich Imre, Szabó László, Ördögh László, Székely Ákos, Tancsics György, Vass Vera, Wilhelm Lujza vagy Zalai Tóth János műveinek hiányát. Az élők közül pedig Göcsey József, Hanzl Klára, Horváth László, Kamper László, Kassai Ferenc, Koller László, Kozári Hilda, Lendvai István, Módy Péter, Nagy Imre, Nagy Róbert, Navratil Ferenc, Navratil Judit, Rákos József, Pálvölgyi Tamás, Soós Nóra, Stankovzsky Endre, Szendi Szűcs István, Szkok Iván, T. Takács Tibor, Turcsán Miklós, Vargha Judit, Varga Zoltán, Várkonyi György és Veszely Lajos nevét, de talán még másokat is meg lehetne említeni.
