A Demokratikus Koalíció Pleva Dánielt támogatja Vas megye 3-as számú választókerületében -
írtuk vasárnap
Előválasztás 2021 - A Demokratikus Koalíció Pleva Dánielt támogatja Vas megye 3-as számú választókerületében
2021.
June
27.
18:52
, Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltjének bejelentése alapján.
Ipkovichot is meglepte a döntés
A bejelentés azért meglepő, mert február végén
azt jelentették be
Ipkovich György az MSZP jelöltjeként, a DK támogatásával indul az ellenzéki előválasztáson
2021.
February
27.
11:51
, hogy a vasi 3-as választókerületben Ipkovich Györgyöt, Szombathely volt polgármesterét támogatja a DK. Ipkovich az MSZP jelöltjeként indul az előválasztáson. Áprilisban készült
interjúnkban
Szombathely korábbi polgármestere több hónapos kórházi kezelés után tér vissza a politikába
2021.
April
17.
19:40
elmesélte, hogy a körmendi MSZP-sek kérték fel, hogy legyen a jelöltjük, nem sokkal később a DK felajánlotta a támogatását, amit Ipkovich el is fogadott.
"Meglepődtem, én csak nemrég tudtam meg" - mondta lapunknak Dobrev bejelentése után a volt polgármester. Azért is volt meglepve, mert annak idején személyesen Gyurcsány Ferenc hívta fel, hogy elfogadja-e a DK támogatását. Mint mondta, nemrég megkeresték a DK-tól, és rá akarták venni, vállalja, hogy ha bejut az országgyűlésbe, akkor a DK-frakciójába ül majd.
"Erre nemet kellett mondanom" - idézte fel Ipkovich, aki rendszeresen elmondja, ő nem vándorol pártok között, 30 éve tagja az MSZP-nek, és nem is akar váltani. Ezek után jött a hír, hogy a DK a momentumos Pleva Dánielt támogatja.
Ipkovich azt mondja, emiatt nem hátrál meg, elindul az előválasztáson az MSZP jelöltjeként. De kijelentette, köszöni a helyi DK-sok eddigi támogatását és segítségét.
Vas megye 3. választókerületének ellenzéki előválasztásán jelenleg három indulóról tudunk: Bana Tibor (független), Ipkovich György (MSZP), Pleva Dániel (Momentum-DK), Horváth József Áron (Új Világ Néppárt).
Már gyűjtik a frakciótagokat
Más, megbízható forrásból úgy értesültünk, komoly küzdelem zajlik az ellenzéki előválasztási jelöltek és a jelölő pártok között: a jelölteknek nyilatkozniuk kell, melyik parlamenti frakciót választják, ha mandátumot szereznek.
A DK és az MSZP közti küzdelem nemrég napvilágot is látott, amikor hirtelen kirúgták az MSZP-ből Molnár Gyulát, aki volt a pártelnöke is, majd Szakács Lászlót. Állítólag azért, mert a DK frakcióját akarták választani, amit mindkét politikus cáfolt.
Segítőnk szerint egyébként azzal lehetett volna megelőzni a jelenlegi balhékat, ha az előválasztás kétfordulós lenne. Eredetileg ezt tervezték, technikai akadálya sem lenne, hiszen a miniszterelnök-jelöltek esetében kétfordulós az előválasztás.
Ha a képviselőjelölteknél is meglenne a két forduló, akkor az első fordulóban kiderülne, kik a jobban támogatott jelöltek, és könnyebb lenne megegyezni. Most viszont a pártok előre biztosítani akarják maguknak, hogy lehetőleg minél nagyobb legyen a majdani frakciójuk, mert ettől függ a politikai befolyásuk mértéke.
Az, hogy közben szétesni látszik az ellenzéki együttműködés, és így elveszíthetik a választópolgárok bizalmát, úgy látszik, kevésbé fontos.