Elsőként próbáltuk ki élesben Szombathely első okoszebráját

A 11-es Huszár úton mostantól villogó fény jelzi, ha gyalogos közeledik az átkelőhöz.

Csütörtök este kimentünk a 11-es Huszár út Coop előtti gyalogátkelőjéhez, ugyanis Bokányi Adrienn tanácsnoktól megtudtuk, hogy a szakemberek az utolsó simításokat végzik, így Szombathely első okoszebráját tegnap élesben is letesztelhettük.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Nyolc óra előtt nem sokkal érkeztünk, s mint kiderült, az időzítés tökéletes volt. A szakemberek még a helyszínen voltak, de már csak azt ellenőrizték, hogy élesben is úgy működik-e a szerkezet, ahogyan működnie kell.

Ilyen kis fém foglaltokban rejtőznek a kicsi, de annál erősebb led prizmák.
Kiss Tamás

Mivel forgalom még volt bőven, fotós kollégámmal pedig betöltöttük a gyalogos szerepét, gyakorlatilag első kézből tapasztalhattuk meg, hogy hogyan is néz ki egy okoszebra működés közben.

Amint oda léptünk az átkelőhöz, a zebracsíkok két oldalán villogó ledprizmák kezdték el jelezni az autósoknak, hogy át kell engedniük egy gyalogost.

A ledek egyébként gyorsan villogó, éles - de nem vakító - fénnyel jeleznek, mely a fotók alapján nem is jön át tökéletesen. De a teljesség igényével leteszteltük úgy is, hogy mi ültünk az autóban, és akkor tapasztaltuk meglepődve, hogy a ledek a sofőr szemszögéből látszódnak csak igazán.

Kutyáját sétáltató gyalogos az okoszebra fényeinek kíséretében.
Kiss Tamás

A gyalogátkelő emellett kapott még egy-egy plusz közvilágítást is az úttest két oldalán, ezzel is növelve a terület beláthatóságát.

Azt már korábban Akár már jövő hétre elkészülhet Szombathely első okoszebrája 2021. March 12. 15:50 megtudtuk, hogy a választás azért erre a helyszínre esett, mert a rendőrségi baleseti statisztikák és a napi látogatószám adatai alapján kiemelten forgalmas és balesetveszélyes ez a rész.

A viszonylag újnak számító okoszebra kiépítése bruttó 3,1 millió forintba kerül, de ennek csak a felét kell fizetnie az önkormányzatnak. A fennmaradó 1,554 millió forintot ugyanis pályázaton meg lehetett szerezni.

Bokányi Adrienn tanácsnok, a körzet önkormányzati képviselője pénteken azt is elárulta lapunknak, hogy az okoszebra technikai hátteréről és üzemeltetéséről a kivitelező szakemberek egy jövő heti sajtótájékoztatón részletesen be fognak számolni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech