Embercsempész és menekültek miatt volt autós üldözés Mattersburgnál

Észak-Burgenlandban és a Soproni járásban is lekapcsoltak embercsempészeket, akik kisbusszal szállítottak menekülteket.

Vasárnap reggel autós üldözés volt az S31-es gyorsforgalmi úton, az északi irányba vezető oldalon, Nagymarton (Mattersburg) térségében. A rendőrök egy gyanús kisbuszt akartak megállítani, de az a jelzések ellenére továbbhajtott, a sofőr végül Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) belterületén állt meg, majd gyalog próbált meg elmenekülni az egyenruhások elől. A rendőrök figyelmeztető lövések leadása után tudták elfogni a 29 éves embercsempészt, aki 9 menekültet szállított a gépjárműben. Ők az ellenőrzés során azonnal menekültstátuszért folyamodtak.

Hétfőn délelőtt Fertőendrédnél ellenőriztek a rendőrök egy magyar rendszámú kisbuszt a 8518-as számú úton. A járművet egy szerb férfi vezette, rajta kívül pedig 8, magukat szír állampolgárnak valló külföldi utazott. Magyarországi jogszerű tartózkodásukat illetve személyazonosságukat nem tudták igazolni, meghallgatásukat követően a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A kisbuszt vezető férfit embercsempészés bűntett elkövetésével gyanúsítják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek