Emlékeztető oltásokra is szükség lehet a vírus új mutánsai miatt

Félő, hogy a Covid19 vírust ugyanúgy kergetjük majd, mint az influenzát.

Kutatók azt jósolják, hogy hamarosan nemcsak az oltások nyújtotta védelmet lesznek képesek kicselezni a folyamatosan megjelenő új variánsok, de még egyes antitestkoktélok hatását is semlegesíteni tudják majd – írja a MedicalXpress.

Mivel a vírusnak már számtalan mutációja jelent meg, ás ha folytatódik a féktelen terjedése, akkor örökké kell majd kergetnünk a folyamatosan változó SARS-CoV-2-t, ahogyan azt az influenzával tesszük - mondta David Ho, a kutatás vezetője.

Ho és társai úgy találták, a Pfizer és a Moderna oltásai vesztenek hatékonyságukból a brit és a dél-afrikai variánssal szemben: a brit variáns esetében is csökkent a semlegesítő antitestek hatása, de nem olyan mértékben, ami komoly következménnyel járhatna.

A dél-afrikai variánssal szemben azonban már drámai visszaesést tapasztaltak. Azt is megállapították, hogy egyes antitestkoktélok nem lesznek hatásosak a dél-afrikai variáns okozta betegség kezelésében, illetve hogy ez a törzs újra képes fertőzni azokat, akik egyszer már átestek a megbetegedésen.

A Pfizer és a Moderna korábban végzett már laboratóriumi teszteket, de azokban csak a dél-afrikaihoz hasonló variánssal, nem magával a dél-afrikai törzzsel szemben méretették meg oltásuk hatását. Mind a két cég dolgozik emlékeztető oltáson, amely ezzel a törzzsel szemben is hatásos lehet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek