Az elmúlt hetekre jellemző patthelyzet után pénteken este ismét zajlottak az események a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemnél (SZFE).
A feszültség már csütörtökön növekedésnek indult, amikor Szarka Gábor kancellár az egyik egyetemi épületben lekapcsolta az internetet, majd ma később az irodai gépeken blokkolta a Facebookot.
De az események pénteken eszkalálódtak igazán, mikor először az a hír terjedt el, hogy kiürítik az épületeket, majd Szarka ezt követő körlevele, amely részben cáfolta, részben megerősítette ezt.
Nem lezárásról, hanem az őszi szünet, egy szabadság előrehozásáról van szó
- idézte az MTI a kancellárt, aki hozzátette:"Az őszi szünet előrehozásával az volt az elsődleges cél, hogy a szabadság előbb kezdődjön. Hangsúlyozta: azért is fontos ez a pár nap - azon kívül, hogy el fogják végezni a fertőtlenítést és egyebeket - mert szükség van az időre, hogy mindenki egy kicsit lenyugodjon, a hallgatók, a dolgozók, a tanárok és a vezetőség is. Ebből a kicsit pszichotikus állapotból a hallgatók kimozogjanak, hazamenjenek, beszélgessenek a szüleikkel, egy kicsit nyugodjanak meg, és próbáljanak meg olyan döntést hozni, ami nem a saját intézményük elleni különböző lépésekre vonatkozik."
A hallgatók közleményt adtak ki, amelyben azt írták, hogy az egyetem vezetői a világjárványt ürügyként használják, a tiltakozó hallgatókat az egyetemfoglalás feladására kényszerítsék. Nem a diákok, hanem az internet lekapcsolása lehetetleníti el az oktatást. Ami pedig az „őszi szünetet” illeti:
"Felbecsülhetetlen és pótolhatatlan kár éri a hallgatókat. Embertelen módon, néhány órás határidővel evakuálják a kollégistáinkat. A hátrányos helyzetű, illetve határon túl lakó hallgatóink esetében ez a lakhatás megvonását jelenti."
Este 6-kor a diákok sajtótájékoztatót tartottak, amelyen nagyon sok támogató is megjelent.
Még az este az egyetem üzemeltetési munkatársai megpróbálták kiüríteni az épületeket, de nem sikerült, sőt a diákok „visszafoglalták” az Ódry Színpadot.
Az eseményekről jegyzőkönyvet készítettek, de atrocitás nem történt.
A hallgatók most termenként őrzik a Vas utcai és a Szentkirály utcai épületet, és fenntartják a blokádot, amíg az egyetemi autonómiát nem garantálják számukra.