Az AWS már nyert az Eurovízióval

A metál műfaja ebben a közegben is tud működni mondta a csapat énekese.

"Nagyon megtisztelő és óriási érzés, hogy más országokból sokan szavaztak ránk" - tette hozzá.

A modern metált játszó zenekar csütörtökön este a második elődöntőből jutott be a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztivál szombati fináléjába Viszlát nyár című számával.

Az énekes kitért arra, hogy bár a Viszlát nyár című dal nagyon személyes, a szeretteink elvesztéséről szóló szövegét magyarul adják elő, de a tévénézők és a helyi közönség is tudhatja, miről szól, hiszen készítettek egy angol nyelvű verziót, hogy a dal mondanivalója mindenki számára érthető legyen.

Az AWS csütörtök éjjel, az elődöntő után értesült arról, hogy az együttest meghívták az augusztusi németországi Wacken Open Airre, a világ egyik legnagyobb metálzenei fesztiváljára. Az idei fellépők között lesz mások mellett a Sepultura, Doro, a Dokken, a Danzig, a Judas Priest, a Nightwish, a Running Wild, a Clawfinger, a Dimmu Borgir és a Helmet.

AWS
Eurovízio Facebok-oldal

"A Wacken előzőleg azzal keresett meg minket, hogy csináljunk nekik egy videót, amelyben arra buzdítjuk a rockereket és a metálosokat, hogy szavazzanak ránk az Eurovíziós Dalfesztiválon. Aztán csütörtök este kiderült, hogy ennél többről van szó: meghívtak minket a Wackenre. Ez csodálatos, olyan, mintha az Iron Maiden előzenekarnak hívta volna az AWS-t" - fogalmazott a frontember.

A Dal 2018 győzteseként a lisszaboni indulást elnyert AWS-ben Siklósi Örs mellett Brucker Bence és Kökényes Dániel gitáros, Schiszler Soma basszusgitáros és Veress Áron dobos szerepel, őket Schwartz Dávid vokalista egészíti ki a versenyen. Az AWS sorozatban nyolcadszor juttatta Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.

Az AWS huszonegyedikként lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjében. Siklósi Örs szerint talán szerencsés a 26-os finálé vége felé következni, mert a szavazásra kevésbé felejtik el a nézők a produkciójukat.

A Duna Televízió szombaton 21 órától élőben közvetíti a döntőt a helyszínről, de már előtte, 20 óra 30 perckor elkezdődik a Hangolódjunk az Eurovízióra! című műsor, amely élőben jelentkezik az A38 hajóról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra