Talán még sosem született Magyarországon ennyire jó videoklip

Kész, vége, Európa a lábaink előtt hever. Ezen a fronton most legalábbis.
Nyugat.hu

Elképesztően üdítő tud lenni, amikor az ocsómacsók és kisgrófók országában olykor-olykor megmutatkozik a könnyűzene friss, tudatos, kreatív újhulláma.

Ami most ráadásul olyan képsorokkal párosul, hogy azt öröm nézni. Újra és újra. Yvein Monq, azaz Gryllus Ábris a budapesti elektronikus zene egyik kiemelkedő alakja, aki mostanában leginkább a gyors ritmusképletű, pattogó gépdobokkal megrakott, Chicagóban született footwork nevű műfajt gondolja újra. Az egyik ilyen zenéjéhez készült most egy klip a Kinopravda nevű csoportosulás egyik tagjától, Horváth Viktortól,

a végeredmény pedig annyira lenyűgöző, hogy már most megjósolhatunk neki néhány nemzetközi díjat.

Ugyanez a páros egyébként már eresztett meg hasonlót korábban is, az is rendkívül ötletes volt. Sőt, az meg 2013 egyik legjobb magyar klipje volt. De nem is mondunk egyebet, mutatjuk az aktuális lényeget:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra