Elkezdődik a Schrammel-gyűjteménynek helyt adó, egykori szombathelyi Éva-malom felújítása

Sikeres volt a közbeszerzési pályázat, a jelenlegi városvezetés ellenzékben még a felújítás ellen szavazott.

„A közbeszerzési eljárás eredményeként a nyertes vállalkozóval 2019.10.10-én megkötésre került a szerződés 179.358.855 Ft + Áfa értékben. A munkaterület átadásra került és a kivitelezési munkálatok megkezdődtek. A kivitelezőnek 12 hónap áll rendelkezésére a beruházás megvalósítására” – írja közleménye végén a szombathelyi városvezetés.

A létesítmény látványtervei
Forrás: szombathely.hu

Két éve vásárolta meg Az állam veszi meg a szombathelyi volt Éva-malmot, és a város lesz a kezelője 2017. November 10. 15:20 – állami pénzből – a szombathelyi önkormányzat a városháza mögött, a Thököly út és a Rákóczi utca sarkán álló, hányattatott sorsú egykori Éva-malom épületét, hogy abban helyezzék el a Schrammel-hagyatékot. Az épületről tavalyelőtt tavasszal írtunk bővebben. Kínai plázából újra műemlék lehet: múzeumi negyedet terveznek Szombathelyre 2017. March 31. 11:00

A létesítmény látványtervei
Forrás: szombathely.hu

Az épület megvásárlása előtt Schrammel Imre képzőművész azzal a feltétellel adományozta a városnak életművét, hagyatékát, ha azt méltó helyen helyezik el, úgy, hogy megtekinthető legyen az érdeklődők számára. Az ajándékot a közgyűlés el is fogadta, Szombathely nagy ajándékot kap, a Schrammel-gyűjteményt - már csak fel kell újítani az Éva-malmot 2018. September 12. 16:11 tavaly decemberben már látványterveket is be tudtunk mutatni. Hozzuk a szombathelyi Schrammel-gyűjtemény látványterveit - Évi 40 millió forintba kerül majd a városnak 2018. December 06. 13:31

A létesítmény látványtervei
Forrás: szombathely.hu

Az is kiderült, hogy az új létesítményt a Savaria múzeum működteti majd, ami évi 40 millióba kerül, évente 15 millió forint bevételre számítanak, a többi pénzt ki kell valahol termelni.

A létesítmény látványtervei
Forrás: szombathely.hu

Az akkor még ellenzéki Éljen Szombathely képviselői egyébként a tavaly decemberi közgyűlésen Maradnak a régi buszok, életveszélyes a Savaria szálló, félmilliárd forint a hulladékszállításnak 2018. December 10. 08:30 tartózkodtak a tervek elfogadásánál, Nemény András akkori frakcióvezető a magas üzemeltetési költségeket említette.

A jelenlegi városvezetés most kiadott közleményében nem csak a 280 millió forintos uniós támogatást említik meg, de a felújítás részleteit is ismertetik.

Nyitó sajtóközlemény

Új kiállítótér Szombathelyen

A TOP-6.1.4-16-SH1-2017-00004 számú, "Schrammel Imre életművének méltó elhelyezése Szombathelyen" című projektben a szombathelyi születésű, Kossuth-díjas keramikus által felajánlott képzőművészeti alkotások méltó elhelyezése, turisztikai célú hasznosítása valósul meg. A 280 000 000 Ft európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével megvalósuló beruházás várhatóan 2020. második felében készül el.

A projekt célja Schrammel Imre, szombathelyi születésű Kossuth-díjas keramikus által felajánlott képzőművészeti alkotások méltó elhelyezése, turisztikai célú hasznosítása a bemutatás feltételeinek biztosításával. Az életmű elhelyezése – az alkotó és a későbbi üzemeltető, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeummal egyetértésben – az ún. Éva-malom jelenleg állami tulajdonban lévő épületében történne, amely önkormányzati vagyonkezelésben van.

A Képtár, ISEUM és a Schrammel gyűjtemény elhelyezését biztosító Éva-malom a fejlesztést követően mind egy intézményegységhez tartozó kultur-turisztikai funkciókat ellátó épületek lesznek. A beruházás keretében sor kerül az átjárhatóság megteremtésére az ISEUM és az Éva-malom között a kerítés megbontásával.

A Schrammel Gyűjteménybe érkező látogatók fogadása, a jegyek megváltása az ISEUM épületében történik, ahonnan az egykori Éva-malomba az ISEUM felőli oldalon kialakításra kerülő új főbejáraton keresztül érkeznek. Itt rögtön egy fogadó helyiségbe lépnek, ahol az információs pontnál egy alkalmazott várja a vendégeket és ismeretekkel szolgál a bemutatott műtárgyakról, alkotásokról.

Az épület homlokzatán a legszembetűnőbb változás az lesz, hogy a korábbi főbejárat műmárvány burkolata lekerül és helyette egyedi, kézzel készített darabokból épített téglafal kerül kialakításra. Az új homlokzat mind az eredeti műemléki épület stílusába, mind a városképbe jobban illeszkedik majd.

A fejlesztés az épület külső és belső felújításával, kiállítóterek létrehozásával teremti meg a feltételeket az életmű bemutatására. A kiállítási tereken túl, de ahhoz kapcsolódva kialakításra kerül még egy műhely és raktár helyiség is. A gyűjtemény bemutatását a nagyközönség számára kiállítási terek létrehozásával és új interpretatív bemutatási módot lehetővé tévő eszközökkel kívánjuk megteremteni. A posztamensekre helyezett kerámiák egy része üvegkubusok alá kerül és egyedi megvilágítást kap.

A megvilágítás változtatása különböző hangsúlyt és hangulatot eredményez a kiállítási terekben. Ez a bemutathatóságot szolgáló speciális világítási rendszer kialakításával válik lehetővé.

Schrammel Imre életművét bemutató kiállító terekben a művész ki nem állított műtárgyai két kijelzőn kerülnek bemutatásra. A bemutatás módja, a műtárgyak jellegéből adódóan, lehet videó, animáció vagy slideshow.

A közbeszerzési eljárás eredményeként a nyertes vállalkozóval 2019.10.10-én megkötésre került a szerződés 179.358.855 Ft + Áfa értékben. A munkaterület átadásra került és a kivitelezési munkálatok megkezdődtek. A kivitelezőnek 12 hónap áll rendelkezésére a beruházás megvalósítására.

Projekt azonosítószám: TOP-6.1.4-16-SH1-2017-00004
Kedvezményezett: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Megítélt támogatás: 280 000 000 forint
Támogatás mértéke: 100 százalék

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet