Megtöltötte március 11-én, szombaton este a szombathelyi Arena Savariát Demjén Ferenc. Ezzel még tartozom című 2023-as koncertturnéján a már jól ismert slágerek csendültek fel megújult díszletben és látványvilággal.
Az Arena kapuit már 18:30-kor kinyitották, de volt egy kis gikszer: késett a legendás művész és előzenekara, DJ Dominique is.
De nem sztárallűrről volt szó, az M1-esen történt tömegbaleset miatt vesztegeltek az autópályán, a közönség pedig természetesen megértő volt.
Aztán hosszas várakozás után DJ Dominique elkezdte bemelegíteni a közönséget.
Majd kezdődhetett a nagy koncert, amivel a legendás művész nem okozott csalódást, így nem volt hiábavaló a várakozás.
Sőt, mondhatni majdnem egész Szombathely várt rá, hiszen minden jegy elkelt.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!