Ma reggeltől havonta több mint egymilliárdan használják a Facebook aktívan. Ha ezt olvasod: köszönjük, hogy megadtad nekünk a lehetőséget, hogy téged szolgáljunk. Egymilliárd ember összekapcsolódását segíteni elképesztő, megindító, és olyan dolog, amire messzemenőleg a legbüszkébb vagyok az életemben. Elköteleztem magam azért, hogy napról-napra jobbá tegyük a Facebookot, és egy nap remélhetőleg képesek leszünk arra, hogy a világ többi részét is bevonhassuk.
Ezt a Facebook alapító-vezérigazgatója, Mark Zuckerberg közölte alig három órája egyenesen Kaliforniából, a laptopja mögül, és ide kattintva bárki el is olvashatja ezt a státuszfrissítést első kézből. És akár kommentelheti is, vagy lájkolhatja, naná.
A Facebook közölt egy tényfeltáró dokumentumot is, amiben olyan érdekes adatok szerepelnek, mint hogy ennek az egymilliárd felhasználónak (gondoljunk bele, ez a Föld lakosságának egyhetede!) az átlagéletkora körülbelül 22 év, az az öt ország pedig, ami a legtöbb Facebook-usert tudja felmutatni Brazília, India, Indonézia, Mexikó és az USA (betűrendben). Sőt, a közösségi oldalt ma már 600 millióan nézik mobilról is. Illetve: amióta fotókat is lehet feltölteni az oldalra - vagyis 2005 ősze óta -, az emberek összesen 219 milliárd képet tettek fel, nem számolva az időközben törölteket.
Zuckerberg egyébként nemrég a Businessweeknek is adott egy interjút, amiben azt mondta: ez a szám azt is jelenti, hogy mostantól mindenki úgy számolhat velük, mint egy infarstruktúrával, amire bátran lehet támaszkodni. És hozzátette még: mostantól elkezdenek azon dolgozni, hogyan legyen meg a következő milliárd.
És mégvalami így a végére: a Facebook ezt a mérföldkövet egy videóval is megtoldotta. Íme: