Falunap extrákkal – Ilyennek láttuk a SzentKirály Napok második felvonását Szombathelyen

Ha már az árakban nem, fellépőkben tudott meglepetéseket okozni a szombat a Szedreskertben.

Úgy látszik, mostanában a hétvégék a minifalunapok jegyében telnek Szombathelyen. Múlt héten rendezték Ez olyan, mint egy falunap, csak nagyban – Így indult az idei Joskar-Ola Napok Szombathelyen 2023. August 12. 07:58 a Joskar-Ola Napokat, most pedig a SzentKirály napok voltak, illetve vannak terítéken.

Ahogyan azt már pénteki összefoglalónkban is olvashatták Vurstli, mulatás, meg amit akartok - Elkezdődtek a 2023-as SzentKirály Napok 2023. August 19. 06:50 , e két rendezvény nem egy karnevál vagy Sziget fesztivál, pláne, ha a népességet vagy a repertoárt nézzük. Tehát ennek ismeretében indultunk neki szombaton a Szedreskertnek (aki esetleg nem tudná, itt rendezik a SzentKirály Napokat).

Szentkirályi napok második nap 2023
Pataki Gergely

Ahogy megérkeztem, rögtön feltűnt a nyüzsgés, ami egy forró, nyári szombat délutánon egyáltalán nem megszokott. A különböző standoknál alig állt egy-egy ember, a színpad előtti sátorban pedig szellősen is elfértek. Ez egyrészt jó, hiszen bárki kényelmesen talál magának helyet, másrészt azonban fura, hiszen egy fesztiválon nem ehhez van szokva az ember.

A helyzetet kihasználva gyorsan jeleztem a fotós kollégának, nézzünk körbe, mennyiért mulathat a nép, ha kilátogat a rendezvényre.

Nem lepődtünk meg

Ahogy jártunk körbe, déja vu-érzésem támadt. Teljesen hasonló árakkal és standokkal találkoztunk, mint egy héttel ezelőtt a Joskar-Ola Napokon. A l ángos itt is 1000 forint, a sör dobozban és csapolva is 800, a kürtöskalács 1200, az üdítők 700, a sült kolbász pedig 2000 forintba került.

Szentkirályi napok második nap 2023
Pataki Gergely

Nagy árváltozásokat a vidámparki játékok esetében sem tapasztaltunk. A horgászat 1000 forint, a céllövöldében három dobás 1500 forintba kerül. Az ugrálóvárban öt percért 1500 forintot, a dodgemért szintén ugyanennyit kellett fizetni.

Koncertek java

A szombat délután főként a közönség számára megismerni való zenekarok társaságában telt. 16:30-tól lépett színpadra a Batyi Fusion, akiket este hattól a Big Mouse Band követett. Utóbbi formáció több szempontból is különleges volt. Egyrészt azért, mert operettslágereket adtak elő, másrészt meg azért, mert az énekes gyakran lejött az emberek közé, ezzel néhányakat meglepő, de nagyon vicces szituációba hozva. Ennek ellenére óriási sikere lett az zenekarnak.

Szentkirályi napok második nap 2023
Pataki Gergely

A délutáni és az esti koncertek között tartották a tombolát, amire aztán – nem túl nagy meglepetésre - özönlöttek az emberek. Miközben a nyerteseket szólították, feltűnt, hogy sokakat kedves ismerősként köszöntöttek a közönség és a szervezők részéről is. És igazán ez volt a lényeg.

Ekkor jöttem rá, hogy valójában a SzentKirály Napok nem más, mint egy több napos falunap – extrákkal.

És hogy mi az extra? Például az esti gigamegaszuper sztárfellépő, a Matyi és a hegedűs, amire még a kora estinél is nagyobb közönség gyűlt össze.

Szentkirályi napok második nap 2023
Pataki Gergely

A programsorozatból még így is van egy nap, ráadásul a nemzeti ünnepen is lehet nagyobb durranásokra számítani. Délelőtt lesz Szentmise, az este nagyfellépője pedig a Köszi Zíben lesz. Ezt követően, este 11-kor tűzijátékkal zárul majd az idei megabúcsú. A teljes programot ide kattintva Itt van az idei SzentKirály Napok programja, zenekarokkal és tűzijátékkal 2023. August 09. 14:40 olvashatja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló