Fanni utazása - Csak száguldott ott, szája fülig érvén, hogy előtte az élet

Akkor nem volt még hatalom, amely mindent elcseszett volna, legyalult volna minden jövőt, reszkető jelenné alakítva az életet - írja Rezeda.

Ültem tegnap a teremen – az embereket nézvén a műhelyemben, ami az élet –, amikor hang hallatszott egyszer csak közelről és lágyan, hogy gyere, Timi beteszlek a biciklibe, ami fura volt, hogy kerül Timi a biciklibe bele, hogyan lesz annak alkatrésze vagy nyúlványa csupán.

Mi lesz akkor Timivel, emeltem oda csuklyás szemeimet nehezen, de Timi csak a hátul lévő gyerekülésbe került bele, akárha valami csomag, olyan hangtalanul és maga megadón, türelmesen, mintha valóban alkatrész volna csupán, csavar vagy kerék, az eljövendő utazás eleme, amikor anyuka elteker Timivel csendben szintén és örömtelenül.

És akkor eszembe jutott Fanni.

Tizennégy, tizenöt évvel ezelőtt meg akartam írni Fannit, aki lenyűgözött – egy langyos tavaszi délutánon talán. Vagy kora őszön, illetve mindegy is mikor, az is lehet, hogy reggel volt, de valamikor az időben biztosan, ahogyan száguldott ott, szája fülig érvén, hogy előtte az élet, vagy és netán akkor még csak az ebéd vagy a vacsora ígérete, de mindenképpen nagy, nagy örömök.

Állt az ember az utcán, a flaszteren, amikor jobbról bicikli érkezett szélsebesen, anyu tekert, akárha túrdöfranc, mögötte pedig, mint tegnap Timi, Fanni utazott, de hogyan, haja lobogott, szája fülig, fanniságának teljes és hatalmas tudatában.

Hogy tán jön a vacsora, majd a napok fölnőni hirtelen.

Ilyet addig nem láttam. Ezt a büszkeséget, mert a lányka mögött a biciklibe applikálva zászló lobogott egy vékony rúdon, ami szintén meghajolt az iramtól, rajta sárga, háromszögletű zászló, amin felirat, hogy Fanni.

A zászló a rúdon hajbókolt, remegett, rajta a név, hogy ki utazik ottan Fanniként haza, hogy röpül az időbe bele fölnőni aztán, Fanni néninek és nagyinak, amikor zászló már nem mutatja se a nevet, se az utat, amikor az idő már széttörik apró szilánkokra, pattog a konyha kövén múlt jelen és jövő egy koszban, amikor az ember szertenéz és elmúlnak a mesék, bár kezdődhetnének újak, de ez az élet nem olyan.

Tizennégy, tizenöt éve száguldott el Fanni.

Három lehetett talán annak idején, amikor lenyűgözött, hogy így is lehet viselni az életet, utazunk, mögöttünk zászló, azon a nevünk, hogy tudja a világ, Fanni érkezik. No, de hová, merre vitt az út, amit senki nem tud, csak Fanni maga.

Hol a bicikli és hol az út, mindenki hova megy?

Tüntettek itt minálunk is a diákok előtte napon, mint amikor Timi biciklialkatrészként útra kelt, nem vigyorgott, zászlaja sem volt egyáltalán, az örömök benne maradtak, mert ez már nem az az idő, mint Fannié volt a reményteli jövővel, ami tán csak egy vacsora volt habos tejekkel és vajas kiflivel elegyeset, de kilátásokat ígérve azért. Most, hogy Timi utazott, Fanni meg épp tüntetett talán.

Mert mit tehetett volna más egyebet, ha a zászlajára gondolt.

Vagy már el is feledett, csak az anyuka emlékezik már rá árkosodó szemekkel és élesedő arcéllel, hogy amikor röpültek a biciklivel Fanni meg ő, valami egészen másra gondolt, hogy az életbe megérkező leányka olyan lehet, mint akkor, azon az úton, hogy szája fülig ér, a világ szép, ahogyan a madarak csacsogása csíkká egyenesedve ki röpülés van meg a felhőtlen örömök, mert akkor nem volt még hatalom, amely mindent elcseszett volna, legyalult volna minden jövőt. Permanens, reszkető jelenné alakítva az életet, gondolva arra és csak azon merengve minduntalan, hogy hova lett minden, ami volt.

Mi lesz majd Timiből. És Fanniból mi lett vajon, hogy tüntetett vagy megadta magát már, mert elfeledte az utat és a zászlót, a biciklivel való suhanást, és a száját fülig. Mi lett mibelőlünk is Fannival együtt, ha nem is felnőve, de korosodva és kiábrándulva ugyanúgy, hogy minden mindegy, bicikli sincs. Anyu se. Habos kakaó sem, semmi sem. Ez a közös, hogy hová jutottunk, homokos, füves, vizes síkra, ahol már szavak sincsenek, amelyben Timi nem nevet, hanem alkatrészként éli az életét.

Gyere Timi, beteszlek a biciklibe.

Így utazni nem lehet, ha az ember nem lehet Fanni, a lobogó hajú, szöszke vigyori. Ez itt a Nirvána, emberek, mindennek vége lett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény