Február 15-ig lehet jelentkezni a X. Savaria Filmszemlére

A filmszemlét 2023. május 10-12-én rendezik. meg Szombathelyen.

Február 15-ig várják a nevezéseket a X. Savaria Filmszemlére, amelyet 2023. május 10-12-én rendeznek meg Szombathelyen - közölte az MTI-vel a szemlét szervező Savaria Filmakadémia elnöke - közölte az MTI.

    Lovass Tibor elmondta: a szemlére olyan magyar, a Kárpát-medencéből és a szórványból érkező alkotók pályázhatnak, akik a magyarságról, magyar kulturális értékekről, jelenségekről, jeles személyiségekről, csoportokról, együttesekről, alkotó közösségekről készítettek filmet. Szívesen látják a nevezések között továbbá egyetemek hallgatóinak vizsga-, illetve diplomafilmes alkotásait is.

    A 2023-as kiírás szerint képzőművészet, néprajz és zene kategóriában (nem videoklip) lehet nevezni, a filmalkotások lehetnek rövid vagy akár egész estés dokumentumfilmek, ismeretterjesztő kisjátékfilmek, filmetüdök.

    Hozzátette: a pályaművek témájukat tekintve lehetnek például művészeket, a kultúra területén dolgozó személyiségeket bemutató portrék, de szólhatnak akár alkotó közösségekről, vagy művészeti és kulturális irányzatokról is.

    A nevezéssel kapcsolatos tudnivalók megtalálhatók a filmszemle hivatalos honlapján.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra