Fekete-kastély: Sötét múlt, kilátástalan jelen a Balaton mellett

A 71-es főút mentén, Balatonederics határában, ha Szombathely felől érkezünk, az út jobb oldalán található az elburjánzott parkjának fáitól és növényzetétől mára tulajdonképpen láthatatlanná váló, 1880-81-ben épült historizáló, eklektikus Fekete-kastély. Vitatott, hogy nevét az eredetileg feketére festett ajtajának és ablakkereteinek, vagy a különös halálesetek sorozatát felvonultató sötét múltjának köszönheti-e.

Nedeczky Jenő álma

A pompás palota építését 1880-ban kezdte el Nedeczky Jenő, aki unokahúgát, Emmát vette feleségül 1881-ben. A legenda szerint ő is tervezte az épületet. Falait a kor legdivatosabb építészeti elemei, bábos korlátok, félkörívesen záródó hangsúlyos szemöldökpárkányokkal, timpanonokkal koronázott ablakok, sarokdíszítések, valamint ritka konzolsoros főpárkányok ékesítik.

A Felvidékről származó főnemesi család Mária Terézia uralkodása alatt egy házasság révén került erre a festői szépségű vidékre. Nedeczky Károly a Lesencetomajt tulajdonló Lengyel Tóthy Krisztinát feleségül véve kötött ki itt. Jenő, az épület megálmodója, az edericsi földeket és a közvetlenül Balaton parton fekvő, ott most is megtalálható másik, kisebb és szerényebb régi kastélyt bátyjától, Istvántól vásárolta meg.

István élete kalandos volt. Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, századosként hagyta el Komáromot. Csatlakozott a belső ellenálláshoz, és Kossuth Lajost Torinóban felkeresve fontos szerepet kapott egy 1864-es függetlenségi szervezkedésben, amiért halálra is ítélték. De a rokon Deák Ferenc közbenjárására végül húsz év várfogságra enyhült a büntetés, amiből az 1867-es kiegyezést követően amnesztiával szabadult. A nagytermészetű hazafiról, országgyűlési képviselőről – különösen legendás tarokk játékáról – Mikszáth Kálmán is megemlékezett.

1864-ben Jenőt is letartóztatták, de csak egy nyomdát, néhány metszetet és egy vadászpuskát találtak nála bizonyíték gyanánt, ezért rövid időn belül szabadon bocsátották. Az 1881. február 26-án unokahúgával kötött házassága Emma gyógyíthatatlan tüdőbetegsége miatt csak két évig tarthatott, pedig többek között e frigy miatt indult el a felső, nagyobb méretű, általunk is tárgyalt kastély építése, mondván a régit ki fogják nőni. Jenő nem nősült újra.

A hajlék Nedeczky Jenő képviselővé választását követően, 1892-ben nyerte el a végleges formáját. Ekkor került rá az emelet, a korlátos, hosszan futó erkély és a háromszintes torony. És ezzel mintha elátkozták volna az épületet, néhány évvel később párját ritkító tragédiasorozat vette kezdetét.

A 20. század baljós árnyai

1912 július 2-án este 11 órakor a kastélyban, a birtok marhacsordájának 54 éves gulyása féltékenységből halálra késelte párját, a ház 57 éves szakácsnőjét.

1914 március 12-én, a 74 éves születésnapjára virradóra, szintén egy órával éjfél előtt főbe lőtte magát az egyre jobban befelé forduló, a leginkább már csak kártyázó és éjjel hazajáró, gyógyíthatatlan reumatikus betegsége által fizikailag és lelkileg is meggyötört Nedeczky Jenő. A legendák szerint a szelleme, egy fekete lovak vontatta fekete hintó és fekete frakkos, cilinderes, utasa egészen a 70-es évekig kísértett a környéken, sőt több közlekedési balesetet is e látomás hatásainak tulajdonítottak. A következő években többször is gazdát cserélt kastélyt 1928-ban Vág (Vági) Jenő sztárügyvéd és szemrevaló, ám csapodár felesége vásárolta meg.

A „fekete özvegy”

Vág nem sokáig élvezhette az edericsi panorámát. Miután rajtakapta asszonyát egy kútfúróval a hitvesi ágyban henteregni, a megszégyenüléstől tébolyultan – Nedeczkyhez hasonlóan – önkezével vetett véget életének a fájdalmasan szép falak ölelésében.

Vágné maga mellé vette a pajkos kútfúrót, aki azonban nem tudta elhomályosítani az asszony legújabb szeretőjének, a kor hírhedt 13-szoros bigámistájának, a szélhámos Kaály Nagy Adorjánnak a vonzerejét. A kútfúró követte az ügyvéd urat a másvilágra. Szintén önként, szintén a hírhedt épületben.

Az özvegyet is elérte a balsors, mert miután Kaály Nagy kiforgatta a vagyonából, az adósságspirálból való szabadulás érdekében kénytelen volt túladni szeretett kastélyán, melyet Marich Jenő, a tehetős egykori miniszteri főtanácsos, amatőr színművész és román felesége vásárolt meg, kis túlzással, a 2. világháború kitörésének egyik előestéjén.

„Fekete országot álmodtam én, ahol minden fekete volt…”

Marich bensőséges kapcsolatot ápolt az akkor csúcsra járatott filmipar nagyjaival és a kor sztárjaival, Talán ennek is köszönhetően, itt forgatták 1937-ben a 3:1 a szerelem javára című zenés, romantikus filmvígjátékot Bilicsi Tivadarral, Rózsahegyi Kálmánnal, Bársony Rózsival, Pálóczy Lászlóval, Kiss Manyival, Békeffi Lászlóval, Dénes Oszkárral, Halmay Tiborral, Fónay Mártával és Makláry Zoltánnal a főszerepekben.

Az új tulajdonosnak azonban nem ezek a kapcsolatok okozták a vesztét. A kettős életet élő férfi a 2. világégés idején egyaránt folytatott hírszerző tevékenységet a németek, a szovjetek és az angolok javára. A front előrehaladtával, 1944-45 fordulóján úgy döntöttek, hogy kastélyába költöztetik a japán követséget. Az épület előzetes átvizsgálásakor, annak kertjében azonban megtalálták Marich hanyagul „beásott” jeladóját. A retorziók elől, vagy mert – Rommelhez hasonlóan – visszautasíthatatlan „ajánlatot” kapott a német katonai hatóságoktól, 1945 februárjának utolsó napján feleségével együtt öngyilkosságba menekült.

A szocialista-irrealista folytatás és a lecsupaszított jelen

Az 1945-öt követően hatalomra kerülő új kommunista rendszer úgy gondolta, hogy az élet irrealitását igazolva, a halál démonja által megszállt kastély gyermeküdülőnek a legalkalmasabb. Így lett a vasas szakszervezet tulajdona, a dolgozók csemetéi nyaralhattak itt, egészen a 80-as évek végéig. Belső pompájától némileg megfosztották, a kertben tájidegen udvari épületeket húztak fel, az egykor gyönyörű szalonból ebédlőt alakítottak ki, a szabályos geometriájú 12 szobát brutális módon leválaszfalazták, teleaggatták a kor divatja szerinti olcsó berendezési tárgyakkal, ízléstelen burkolatokkal, világítótestekkel. Tömeg mellékhelyiségekkel és mosdókkal látták el.

A rendszerváltást követően rengeteg kézen-közön ment át a jobb sorsra érdemes palota. A legtovább, 1997-től egy bizonyos Vazul Kft. birtokolta, három osztrák tulajdonossal. A Kft. vezetőjének megromlott a kapcsolata a külföldi tulajokkal és a 2000-es évek közepén úgy döntött, hogy saját tőke híján, egy fedezeti csalás segítségével, megszerzi az ingatlant. Úgy tűnik, hogy az ügyvédeknek nincsen szerencséje az épülettel, ugyanis a tervet kieszelő és kidolgozó jogásznőt ezért az ötletéért három év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, szakmájának gyakorlásától pedig örökre eltiltották.

Egy ideig ezt követően 220 millió 500 forintért árulták a kastélyt, állítólag 2015-ben meg is vásárolta egy Németországban élő személy, aki azonban azóta „felszívódott”, nyomtalanul eltűnt.

Fekete madarak csattogása

Szintén kalandvágyó barátommal, egy verőfényes júliusi délután tekintettük meg a kastélyt, mely akadálytalanul, látszólag szabadon látogatható. A 71-esről letértünk egy földútra, mely az edericsi szőlőhegyre vezet. Röviddel ezután egy lugasnál parkoltuk le az autót. Oldalról, az egykori kastélyparkba vezető ösvény felől közelítettük meg az objektumot.

Nem lehetett nem észrevenni, hogy a park ezen „bejáratát” egyesek illegális hulladéklerakónak használják. Ahogy haladtunk a dús aljnövényzettel körülvett ösvényen, egy, az elburjánzott egykori édenkertben rothadó régi barna ajtókeret és egy szú rágta vállfa darabja mindjárt megadta az alaphangulatot.

Majd rövidesen egy alaposan megrakodott kerékpárba botlottunk. Nem nagyon értettük a dolgot, aztán hirtelenjében valahonnan a gaztengerből előugrott egy kopasz, kendőt viselő vékony hölgy és kerékpáros felszerelésbe öltözött társa. Megijedni sem volt időnk, mert viharos gyorsasággal távoztak. A későbbiekben velük – már a kastélyban – egy pillanatra újra találkoztunk. Máig azon gondolkodom, mit keresett ott a pár, egy darab (!) túlzsúfolt kerékpárral. Rövid séta után megpillantottuk a kastélyt, pontosabban, ami maradt belőle. Már amennyire azt láttatni engedte az épületet takaró félelmetesen lélegzetelállító növényzet és a több emelet magasra nőtt környező fák.

Az egyből felfedezhető volt, hogy az épület már korábban vandálok martaléka lett, de a romantikus, talán neoreneszánsz elemekkel díszített falazat még mindig elég erősnek tűnik. Még megvan és épnek tűnik a kőből faragott címerpajzs az angyalszárnyas Adoniszokkal. Sajnos a főbejáratnál és (néhol máshol) is a homlokzatot szétverték (sok helyen azért még látszanak a díszítései), a bejárati kaput kidöntötték.

Szívbemarkoló látvány az épületbe lépve, hogy mennyire elpusztították és kifosztották az egykori díszes előcsarnokot és lépcsőházat, de mementóként még ottmaradt a feltört és elhordott gyönyörű mozaikpadló egy kis darabja, mely a historizmus, a romantika jegyében valamely keleti, feltehetően egyiptomi, esetleg perzsa motívumot ábrázol. Az emeleti lépcsőházban felfedezhető figurális mozaikmaradványok, már vélhetően egy későbbi időszakban kerültek ide, véleményem szerint a 20. század 40-es, 50-es éveiben.

Az épületben egyébként is együtt van jelen a 19. század légiessége és eleganciája, illetve a 20. század második felének funkcionalista bumfordisága. Siralmas látványt nyújtanak ebben a gyönyörű kastélyban a linóleum, a műanyag falvédőlécek, az olcsó fajanszok és lámpatestek szánalmas maradványai.

Egyértelműen „kivégezték” az épület belső tereit. Díszítéseit, ékeit az elmúlt években, évtizedekben elpusztították, vagy elhordták, a megmaradt berendezési tárgyakat tönkretették, vagy eltulajdonították.

Az épület (a nyílászárók károsodása, vagy nem léte, illetve az üvegezés hiánya miatt is) ázik, néhol veszélyes, mivel a padozat sok helyiségben elkorhadt és beszakadt, a tetőcserepek hullanak, de a födémgerenda még masszívnak tűnik. Elképesztő hangulatot áraszt a padlástérben a „fekete madarak” egyszerre félelmetes, egyszerre igéző, lidérces szárnycsattogása. A kürtőnél egy korábbi kéménytűz nyomait véltük felfedezni.

A szalon és a belőle nyíló hosszú terasz, még jelen állapotában is megejtően impozánsnak mutatkozik. Az itt található egyik falfülke mellé, fekete tollal felírt mondat talán a kastélynak és témánknak is lehetne a mottója: „Az élet soha nem lehet olyan irreális, mint az elme.”