Fiatal képviselőjelöltekkel újítana a szombathelyi Fidesz?

Két ismert képviselő is visszavonulhat a hírek szerint. Megkerestük az érintetteket.

Még nincs hivatalos döntés, én sem döntöttem el, hogy indulok-e – mondta lapunk kérdésére Sátory Károly iskolaigazgató, a Fidesz szombathelyi városi képviselője.

Hasonlóan nyilatkozott Kecskés László főorvos, sebész, a Fidesz másik képviselője is, ő is azt mondta, hogy még nem döntötte el, folytatni akarja-e képviselői munkáját.

Balra Illés Károly frakcióvezető, szemben Sátory Károly, jobbra Kecskés László
Mészáros D. Zsolt

A két képviselőt azért kerestük meg, mert egy ideje terjed a hír a városban, hogy ők nem akarnak még egy ciklust vállalni, és így nem indulnának el a 2024-es önkormányzati választásokon.

Erről Czeglédy Csaba is írt hétfői Facebook-posztjában, és azt is kifejtette, hogy a Fidesz három új, fiatal képviselőjelölttel is készül jövőre.

Rájuk cserélnék le a jelenlegi képviselőket

Meg is nevezte őket, Czeglédy úgy tudja, hogy Pehi Orsolya, a Fidesz Polgári Esték sorozatáénak moderátora, Jagodits Zsuzsanna, a Haladás Kft. kommunikációs vezetője, és Ferenczy Balázs videós is indul 2024-ben Szombathelyen a Fidesz színeiben.

A képviselő szerint Kecskés László helyéért Pehi, Sátory Károly választókerületében Ferenczy indul majd, Jagodits pedig Horváth Soma ellenfele lesz a Derkovitson.

Felhívtuk mindhármukat. Pehi Orsolya és Ferenczy Balázs nem akartak nyilatkozni, ahogyan Jagodits Zsuzsanna sem, utóbbi azt is hozzátette, nincs információja a jelölésekről.

A jövő évi önkormányzati választást június 9-én rendezik meg. Már ismert, hogy Szombathelyen Nemény András jelenlegi polgármester újraindul, és a városban lesz ellenzéki összefogás is, az Éljen Szombathely! Egyesület ernyője alatt.

A Fidesznél több polgármester-jelölt is szóba került már, Szoros a verseny a szombathelyi fideszes polgármester-jelöltek között 2023. February 24. 11:30 jelenleg Illés Károly közgyűlési frakcióvezető a legesélyesebb. Habár nemrég egy közvélemény-kutatás Jövőre kétharmaddal is győzhet a jelenlegi városvezetés Szombathelyen 2023. July 29. 09:39 Hende Csaba országgyűlési képviselő indulását sem zárja ki.

A jelölteket valószínűleg még az ősz elején megnevezi minden jelölőszervezet, hiszen a kampányhoz is idő kell.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet