Olyan sokféle okból találhatunk értékelni és szeretnivalót egy filmben. Az élen minden valószínűség szerint a téma érdekessége és a történet elővezetésének fordulatossága áll. Ezekkel holtversenyben a sztorit leginkább képviselő színészek játéka és az általuk megformált karakterek hihetősége jön a sorban. Ritkábban szokás felemlegetni a képi világ megformáltságát, a film hangulatát és atmoszféráját. Nos, Ami Canaan Mann (a mára egyértelműen hollywoodi mesternek számító Michael Mann lánya) Texas gyilkos földjén című tavalyi krimije ez utóbbi területen domborít nagyot. Nagyon nagyot.
A filmmel kapcsolatosan például a Port.hu oldalán megnyilvánuló nézők közül nagyon sokan átlagosnak, lassúnak és unalmasnak érzékelték a sztori elmesélését. Pedig van itt minden, ami egy igazán ütős krimi, thriller velejárója: évek óta tartó megoldatlan emberrablási ügyek, titokzatos és egyre provokatívabb jeleket hagyó elkövető. Több esélyes és ezért a rendőrséget és a nézőt is alternatív tippekre késztető gyanúsított. Váratlan és kegyetlen támadások. Csapdaállítások, utcai üldözés és apuka legjobb munkáit idéző hiperrealistán megoldott tűzharc.
Minden a recept szerint?
Csikorogva haladó üldözősdi, a nyomok elemzésének zsibbasztó aprómunkája. Hatásköri vita a városi és a megyei zsaruk között. Nyomozópáros a New Yorkból idekerült, idealista és nagycsaládos detektívvel ( Jeffrey Dean Morgan, az „amerikai Javier Bardem”) és a helyben felnőtt, cinikusságig kiégett, smirgli személyiségű helyi erővel ( Sam Worthington). Valamint utóbbi kemény fellépésű ex-felségével (a tavaly erős szezont futó Jessica Chastain). Meg persze a jelzett törvényszolgák közt rendre felszikrázó feszültséggel, rokonszenvvel vagy távolságtartással.
A nyomozás két-három aktuálisan megtörtént gyilkosság, eltűnés és támadás szálait igyekszik összekötni, ahol az áldozatok valamennyien egyedülálló nők. S bár a rokonszenves kopók elég gyorsan leszűkítik a gyanúsítottak körét néhány zűrös figurára, a bizonyítás és a tettenérés nem olyan önműködő folyamat, mint a zsáner szokványos darabjaiban. Ráadásul teljesen váratlanul változik, hogy mikor milyen eszköz viszi előbbre az üldözőket. Hol a puzzle-darabok módszeres illesztgetése, hol merészen kivitelezett ötlet. Hol a törvényesség határát súroló lehallgatás, hol a kőkemény ökölharc és a fegyverek.
Az kétségtelenül áll Ami Mann mozijára, hogy ezt a jófajta és a műfaj összes elvárásának megfelelő koktélt nem a leghagyományosabb módon teríti a nézője elé. A cselekmény ugyan lineárisan halad előre és nincsenek rafinált kitérők más idősíkokra, de a sztori íve mégis egyfajta nyomasztó töredékességre, mozaikszerkezetre van felfeszítve. Mondhatni - balladai a meseszövés. Személy szerint engem ez jobban emlékeztet a való élet működésére, mintha szoros ok-okozati láncolatot erőltetne a mesélő.
Ne ítélj elsőre!
Felületes megnézésre a főszereplők karakterjegyei és motivációi is elnagyoltnak és aluljelzettnek tűnnek. Pedig azt kell, mondjam: lélektanilag hiteles, hogy az elveiben sziklaszilárdan meggyőződött, humánus zsaru jut el az önbíráskodás határára. Vagy hogy rezignált társról derül ki, hogy akármilyen kockázatra hajlandó partnere megmentéséért és nagyon is tiszteli annak erős hitét. A kőkeménynek látszó rendőrnőről kiderül, hogy mégis segítségre szorul. A zsaruk által protezsált és az események összes fordulatának kellős közepén tébláboló kamaszlányról ( Chloe Grace Moretz a Ha/ver és a Leleményes Hugo felfedezettje) pedig, hogy nagyon nem számolt még le magában a normális és elfogadó család és szeretet illúziójával.
Szóval miközben minden ilyenkor szokásos kelléket felsorakoztat, a Texas gyilkos földjén egy nem hagyományos krimi atmoszféráját építi fel. Az ábrázolás hangsúlya ugyanis a közeg érzékletes megidézésére és a környezet pontos leírására került. A színtérül választott Texas City egész területe, a lerobbant fekete negyedek bádogviskóitól és a kertekben rozsdásodó régi hűtőktől kezdve a párás hőségben izzó poros utcákon át a mocsarakon keresztül kígyózó magányos földutakig mind-mind egy nyomasztó és kegyetlen világ érzetét kelti. Ez itt, kérem, a pokol egyik evilági tornáca...
Pokoltornác
Ahol bármi megtörténhet. Ahol szinte csak az elkárhozottak és torzlelkűek élnek. Ahol csodaszámba megy, ha valakinek a lelkében még ép emberi érzések vagy békés és nyugodt emberi életre való vágy maradt. Ahol egy fedél alatt él perverz gyilkos és szétcsúszott életű leendő áldozata. Ahol az elfajzott nehézfiúk közti szövetség egyik pillanatról a másikra bomlik meg, ha a menekülés kényszere úgy diktálja. Ahol mindezt az őrületet, káoszt és nihilt megfékezni már nem nagyon lehet - legfeljebb a pusztítás nyomait számba venni és a legkiszolgáltatottabbakat menteni a kárhozattól.
A film kétségtelenül legerősebb terepe a város melletti lápvidék. Égnek meredő kopasz facsonkokkal, a zegzugos posványos járatokkal. Szinte állandóan gomolygó bűzös párával, labirintusszerű és majdnem járhatatlanul burjánzó növényzettel. A vidék fölött folyamatosan köröző, áldozatra vadászó keselyűkkel. Ilyen kárhozat földjét a német expresszionista filmekben vászonra festve igyekeztek megidézni. Ami Mann és csapata megtalálta és nyugtalanító módon celluloidra rögzítette nekünk. Higgyék el: ez a nyers kép jobban az agyunkba ég, mint bármilyen akciódúsan előadott sztori.
A Texas gyilkos földjén biztosan nem hibátlan film. Kétségtelenül nagyon megdolgoztatja nézőjét. De aki megnézi, azt nem ereszti majd el az erőszak ábrázolásának ez a naturalizmussal és költészettel kevert sajátos elegye. Ami korántsem öncélú, mert a kárhozat világának pontos megidézésével perel humánus és élhető emberi életért. Olyan nagyszerű erőszak-mozik méltó párja, mint a Véresen egyszerű, a Nem vénnek való vidék, a Hideg nyomon, Hetedik vagy éppen tavalyról a Winter’s bone - A hallgatás törvénye. DVD-n tessék keresni!
