Két vasi zenekart is jelöltek az idei Fonogram-díjra

Az Elelfánt az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma, míg a Solwave az év felfedezettje kategóriában van versenyben.

Kihirdették az idei Fonogram-díj jelöltjeit. A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége tizennyolc kategóriában hirdet majd győzteseket március 7-én. A versenyben pedig ott van két vas megyei zenekar is.

Megjelent a szombathelyi Elefánt új nagylemeze

Megjelent a szombathelyi zenekar harmadik nagylemeze, a Minden. Na végre, megjelent az Elefánt zenekar harmadik nagylemeze, a Minden. A zenekar két éve jelentkezett utoljára koronggal, most pedig úgy néz ki, vagyis úgy hallatszik az albumot végighallgatva, hogy elefánték felszabadulva, minden nyomás nélkül dobták össze a legfrissebb zenei anyagot.

Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele kategóriában lett jelölt az Elefánt, a Minden nagylemezével.

A Dal után tele lett a Soulwave koncertnaptára

Egészen a döntőig menetelt a vas megyei Soulwave zenekar, akiket a három fordulós verseny alatt kétszer is a közönség juttatott tovább. A csapat végül nem fogja Ukrajnában Magyarországot képviselni, de attól még nagyon sokat profitáltak a műsorból. A szerdai szombathelyi koncertjük előtt ültünk le beszélgetni Fodor Mátéval és Szabó Ferenccel, a banda két tagjával.

De jelölést kapott a Soulwave is. A körmendi-sárvári-szombathelyi zenekar az év felfedezettje lehet köszönhetően a Nehezen múlik, Hálószoba, Kalandor, Mindent elhittem vagy éppen a Szaladok című daluknak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra