A Magyar Honvédség Savaria Kiképző Központját 2004-ben felszámolták, előtte azonban hosszú évtizedekig szolgáltak benne a magyar katonák. Életüket és teendőiket pedig gyakran megörökítették; ebből szemezünk most képeink segítségével.
Katonaélet az egykori szombathelyi laktanyában
Nagy Károly
A felső képre kattintva galéria nyílik!
Képeink egy baráti társaság archívumából származnak, emiatt a pontos dátum és a helyszín nem ismert. Ellenben kommentben szívesen vesszük a kiegészítést hozzájuk.
Sorozatunk első és második részét a linkekre kattintva tekinthetik meg.
Katonaélet az egykori szombathelyi laktanyában III.
Nagy Károly
Katonaélet az egykori szombathelyi laktanyában III.
Nagy Károly
Katonaélet az egykori szombathelyi laktanyában III.
Nagy Károly
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!