Visszakapcsolták a gázt Szombathelyen és környékén, de lehetnek kisebb hibák a hálózaton

A nyomásszabályozót kell beállítani - mondta kérdésünkre a szolgáltató.

Még a múlt héten jelentette be a szolgáltató, hogy karbantartás miatt Megtudtuk a gázszünet okát, és azt is, hogy szeptemberben újabb leállások lesznek Vas megyében 2020. August 06. 11:33 augusztus 11-12 között Vas megye számos településén szünetel a gázszolgáltatás.

Ma, augusztus 12-én reggel viszont a szolgáltató telefonon értesítette szerkesztőségünket, hogy a karbantartással a tervezett idő előtt végeztek, így ismét van gáz Emberek: van gáz! 2020. August 12. 08:04 a bejelentett szünettel érintett területeken is.

Délelőtt aztán Nemeskoltáról telefonált egy olvasónk, aki elmondta, nagyon örült, amikor olvasta a gázszolgáltatás újraindulásáról szóló cikket, de csalódnia kellett. Reggel ugyan rövid ideig valóban volt gáz, de aztán eltűnt, és azóta sincs. Megkérdezte a szomszédját is, nála sem volt gáz.

Be kell állítani a nyomásszabályozót

A problémával felhívtuk a szolgáltatót, ahol megerősítették, hogy a gázszolgáltatás működik, de azt is elmondták, előfordul, hogy egy üzemszünet után elállítódik a nyomásszabályozó, ezt viszont könnyű helyrehozni.

A gázcsonkon, az elzáró csap után, a burkolat alatt van egy fogantyú, amit néhol lefelé, néhol előre lehet elmozdítani. Ezt a fogantyút kell lefelé vagy előre meghúzni, és addig tartani, amíg szisszenést nem hallanak. Ha ez megtörténik, utána működnie kell a gázszolgáltatásnak.

Ha továbbra sincs gáz, akkor komolyabb a probléma, és szakembert igényel a megoldása. A szolgáltató közölte, hogy ebben az esetben az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt.-t kell felhívni a 0-24 órás diszpécser vonalon: 06/80/440-141 vagy 06/80/820 141 hibabejelentő telefonszámon.

Szeptember elején is lesz gázszünet karbantartás miatt

Szeptember 2. reggel 6 órától szeptember 4. reggel 6 óráig karbantartási munkák lesznek Celldömölk térségében is, ahol szintén vezetékkiváltás lesz.

Ezek a következő településeket érintik:

Boba, Celldömölk, Csönge, Kemenesmagasi, Kemenesmihályfa, Kemenessömjén, Kemenesszentmárton, Kenyeri, Mersevát, Nagysimonyi, Nemeskocs, Ostffyasszonyfa, Pápoc, Sitke, Tokorcs, Vönöck.

Szeptember 4-én Répcelak és környékén néhány óra hosszan (13 és 17 óra között) ugyancsak szünetel majd a szolgáltatás. Ez a következő településeket érinti.

Beled, Csánig, Edve, Hegyfalu, Kisfalud, Mihályi, Nagygeresd, Nick, Rábakecöl, Répcelak, Répceszentgyörgy, Uraiújfalu, Vámoscsalád, Vásárosfalu, Vasegerszeg, Zsédeny.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem