A szombathelyi önkormányzatot nem hívták meg a Nyugat-Dunántúl gazdasági újraindítását célzó állami programba

Öt megyéből nem sikerült egyetlen ellenzéki vezetésű várost meghívni a 10 évre szóló stratégiai program kidolgozására.

A legrosszabbkor kapta telibe az járműipart a koronavírus - írtuk nemrég Járvány és kiszolgáltatottság - A legrosszabbkor kapta telibe az járműipart a koronavírus 2020. May 01. 18:56 , cikkünkben egy szakszervezeti vezető azt mondta, hogy leginkább fejetlenséget lát az ágazaton belül. Aztán kiderült, hogy csúszik Zuhannak az eladások, úgy tűnik, egyelőre nem épül fel a BMW-gyár Magyarországon 2020. May 06. 14:58 a debreceni BMW-gyár építése, és hogy már márciusban is meglódult a munkanélküliség Már márciusban meglódult a munkanélküliség Vas megyében 2020. May 05. 13:14 .

Indulnak ugyan helyi, önkormányzati programok a gazdaság újraindítására, Szombathely is bejelentett Három pilléren álló programmal segíti a gazdaság újraindulását a szombathelyi önkormányzat 2020. April 24. 12:34 egy ilyet, de a kormányzati programoknál eddig csak a címszavakig jutottak el.

Gazdasági övezeteket hoztak létre

A háttérben azért történik valami, még ha némi furcsasággal is. Mint megtudtuk, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már április elején kijelölt öt gazdasági övezetet azzal, hogy a fejlesztési programokra az öt övezetben dolgoznak ki részletes programot.

A Nyugat-Dunántúli Gazdasági Övezethez öt megyét - Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom - csatoltak, a térségből meghívott gazdasági, érdekképviseleti és önkormányzati szereplők április 28-án találkoztak is egy előkészítő megbeszélésre, a helyszín a győri Széchenyi István Egyetem volt. A szervezéssel és a program kidolgozásával az ITM a Széchenyi Egyetemet bízta meg.

Az egyetem meghívta mind az öt megyei önkormányzat képviselőjét, a megyei ipari és kereskedelmi kamarák vezetőit, és nagyobb, a gazdaságélénkítésben szerepet játszó vállalatokat is.

A meghívottak között azonban nem volt ott a szombathelyi önkormányzat. Pedig hét város polgármesterét hívták meg: Győr, Sopron, Veszprém, Komárom, Pápa, Kaposvár, Esztergom. Ezek közül ötnél (Győr és Esztergom kivételével) biztosan nagyobb gazdasági szerepe van Szombathelynek, illetve a városban működő cégeknek.

Ha jobban megnézzük, a meghívott polgármesterek között nincs egyetlen ellenzéki sem. Pedig az övezetben vannak gazdaságilag fontos, ellenzéki vezetésű városok, például Tatabánya, Oroszlány, Ajka, Tapolca. Egyikük sem kapott meghívót a programban való részvételre.

"Szombathely véleménye, javaslatai természetesen kiemelten fontosak"

A legfurcsábbnak Szombathely mellőzését tartjuk, ezért kérdéseinkkel a Széchenyi István Egyetemhez és az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkárához, a nyugat-dunántúli programot koordináló Nagy Balázshoz fordultunk. Az ITM-től nem kaptunk választ, az egyetemtől viszont igen.

Mint írják, természetesen Szombathely véleménye és javaslata is kiemelten fontos, az önkormányzatot három helyi szervezeten (a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Vas Megyei Önkormányzat, valamint az ELTE Savaria Egyetemi Központja) keresztül vonják be a munkába. Mint írták, ezek a szervezetek már felvették a kapcsolatot a szombathelyi önkormányzattal.

Az egyetem indoklása szerint az információgyűjtést azon szervezeteken keresztül végzik el, akikkel a legaktívabbak a szakmai kapcsolatai. (Az egyetem levele cikkünk alján olvasható.)

Információkérés, koncepció megalkotása

Az április 28-i előzetes megbeszélés után az egyetem minden meghívottnak kiküldött egy kérdőívet, ezen az adott terület helyzetét, stratégiai ágazatait, kitörési lehetőségeit, terveit kell részletezni.

A kitöltött adatlapokat május 15-ig, kell visszaküldeni, a minisztérium május 29-re várja a gazdasági övezet kidolgozott akciótervét.

A minisztérium a nyár végéig dolgozza ki a gazdasági övezet fejlesztési tervét, ami 2030-ig határozza meg az adott övezet gazdaságát.

A Széchenyi István Egyetem válasza

A térségi gazdaságélénkítő stratégiaalkotási folyamat kiemelt figyelmet fordít a Nyugat-magyarországi gazdasági övezet gazdaságfejlesztésben érintett szereplőinek minél szélesebb körben történő megszólítására és meghallgatására. Ennek megfelelően a gazdasági övezet városainak önkormányzatai, a megyei önkormányzatok, a kamarák, a felsőoktatási intézmények és az egyéb releváns szereplők véleményének beépítése a tervezési munka fontos részét képezi.

A Széchenyi István Egyetem mint az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a munka koordinációjára felkért szervezet a tervezési munkamódszer meghatározása során – tekintettel a területileg érintett igen nagy számú szervezetre – a következő hálózatos információgyűjtési megközelítést alkalmazza:

A megfelelő területi lefedettség elérését, valamennyi lényeges szereplő bevonását azon térségi szervezeteken keresztül kérte, akikkel szakmai kapcsolatai a legaktívabbak. Ez a megközelítés mind az információgyűjtési, mind az adatfeldolgozási munka hatékonyságát nagyban növeli úgy, hogy valamennyi lényeges szereplő álláspontjának integrálása megtörténhet.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának véleménye, javaslatai természetesen kiemelten fontosak a tervezés szempontjából, bevonását három helyi szervezet (a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Vas Megyei Önkormányzat, valamint az ELTE Savaria Egyetemi Központja) különböző ágazati aspektusból is biztosítja.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ, illetve a fent említett Vas megyei szervezetek felvették a kapcsolatot Szombathely Megyei Jogú Város mellett a Vas megye területén található többi jelentős településsel is. Fontos hangsúlyozni azt a szempontot, hogy ebben a tervezési munkában nem a hagyományos közigazgatási lehatárolások a lényegi elemek, hanem a térségi összekapcsolás mellett az innovációs-gazdaságfejlesztési megközelítés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság