A tudósok kiderítették, pontosan honnan származik a Smith-köd, egy hatalmas gázfelleg, amely ütközési pályán halad a Tejút-rendszerrel. Közelebbről, mint gondoltuk – írja az IFL Science.
A kutatók először használták a Hubble Űrteleszkópot arra, hogy feltérképezzék a felhő összetételét, amely 30 millió év múlva nekicsapódik galaxisunknak. Megállapították, hogy a köd gazdag a nehezebb elemekben, amiből arra lehet következtetni, hogy a Tejútról származik és nem a mélyűrből.
A szóban forgó gázfelhőt az 1960-as években fedezték fel. Ekkor jöttek rá arra is, hogy 310 kilométer per másodperces sebességgel közelít a Tejútrendszer felé. Sokkal meglepőbb adat viszont az, hogy ha szabad szemmel látható lenne, akkor mintegy harmincszor nagyobbnak tűnne az égen, mint a telihold.
Ez az egyetlen nagy sebességű gázfelhő – jól meghatározott pályán -, amelyet ismerünk. A tudósok szerint anyaga elegendő lesz 2 millió új csillag születéséhez miután bekövetkezik a kozmikus karambol.