Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Volt olyan gázszerelő, aki videóhívásban magyarázta volna el, mit kell csinálni

Kezd tragikussá válni a szakemberhiány, a határszélen különösen. De aggodalomra semmi ok, lesz ez még rosszabb is.

„Nem tudom mennyire általános a probléma, de úgy érzem, érdemes lehetne a lakosságot megkérdezni erről és témává tenni. Önöknek véleményem szerint van annyi olvasóközönségük és objektivitásuk, hogy viszonylag reprezentatív 'kutatást' végezzenek” – kezdte levelét egy olvasónk, aki nemrég a saját bőrén is megtapasztalta, mekkora probléma is manapság Magyarországon a szakemberhiány.

Történt ugyanis, hogy olvasónk nyáron vett Szombathelyen egy házat, amelyen el kell végezni bizonyos javításokat. Ez még alapjáraton nem is baj, viszont azt mondja, talán valahol ott kezdődik a gond, hogy manapság nagyon kevés szakember áll rendelkezésre.

Ennek ellenére viszonylag mégis sok telefonszámot kapott, egészen pontosan 6 gázszerelőt tudott felkeresni Szombathelyen. Ebből viszont 2 hónap alatt egy sem tudta személyesen megnézni a problémát, a legtöbben nem, vagy alig reagáltak a megkeresésre.

„Ígérgettek, időpontokat adtak, amin természetesen nem jelenetek meg. Volt, aki felajánlotta, hogy videóhívásban elmondja, hogyan szereljem meg. A stílust, amit sokszor megengednek maguknak, azt már ki sem emelem. Előfordulhat, hogy én nem voltam szimpatikus, megesik az ilyen” – panaszolta.

Nem egyedi probléma

És bizony, ezzel a problémával nincs egyedül olvasónk, aki egyébként hozott fel példának még villanyszerelőt, ácsot, tetőfedőt is, ugyanis ilyen szakembereket sem leányálom felkutatni. Nagyon hasonlóak a tapasztalatok mindenhol, itt a Nyugat szerkesztőségében is.

Egy kollégának például a vécével gyűlt meg a baja nemrég. És bár azt mondja, a folyó vécétartályt, illetve a megszakadt menetű csapot még megoldotta volna, viszont egy golyós elzáró beiktatását, amire azért volt szükség, mert a korábbi szakik elcseszték a rendszert, már nem merte bevállalni.

A korábbi szerelője azt mondta, ő már nem foglalkozik házhoz járással, de tud ajánlani valakit. Kollégánk egy darabig tárgyalt is ezzel az illetővel, de úgy három hét után kibökte, hogy mégsem jön ki. Közben a vécé félautomataként működött.

„Végül is találtam egy idősebb szakit, akinek nem volt okostelefonja, nem tudtam neki elküldeni a fotókat, így egyik reggel kijött és megnézte, hogy miről van szó, majd utána már csak néhány hét és némi egyeztetés után eljött és szűk egy óra alatt mindent rendbe tett, és a munkadíjat sem találtam arcpirítónak. Telefonszáma féltve őrzött kincs” – zárta a sztorit.

Aztán jött még példaként elromlott mosógép, kazán, meg dugulás is. Volt, akinek ismerős ismerőse által sikerült megoldania a problémát, más pedig maga állt ezermesternek. Hogy utóbbi mennyire lesz tartós, az már más kérdés, de a szükség nagy úr.

Mit mond a kamara?

A munkaerőhiány kapcsán megkerestük a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát. Miháczi Szilveszter alelnök és a kézműipari tagozat vezetője pedig azt mondja, jól látja ő is a problémát, főleg, hogy van egy saját vállalkozása is.

Az építőipar teljesen túl van terhelve, ezt három fő probléma okozza. Az egyik, hogy rengeteg állami beruházás van, ilyen-olyan stadionokkal, kormányhivatalok felújításával és hasonlókkal rengeteg munkát ad az építőiparnak az állam. A másik, hogy újraindult a CSOK-rendszer és elindult az otthonfelújítási program is – sorolta.

„Azt gondolom, hogy az otthonfelújítási program végleg betette a kaput. Politikai oldaltól függetlenül is úgy gondolom, hogy ez nem volt jó ötlet, mert eddig is nagy volt a szakemberhiány. Az iparosok rengeteg munkát felvállalnak, építőanyaghiány is van, és nem tudnak ütemterv szerint haladni, ami még több csúszást okoz” – mondja Miháczi.

Mindez pedig azt eredményezi, hogy kisebb munkákra nem lehet szakembert találni.

Miháczi tagja több csoportnak is, így maga is tapasztalta, hogy ha valakinél tönkremegy egy konvektor, egy radiátor, egy kazán vagy bármi, ami miatt mondjuk gázszerelőre lenne szükség, akkor könyörögni kell. Annyira el vannak ugyanis havazva, hogy nem tudnak apróbb javítási munkákat vállalni.

Felhozott példának egy nagy gázkészülék-gyártó céget is, ahova már fél éve keresnek szervizes kollégát. Hiába ajánlanak elég komoly összegeket is, akkor sem találnak szakembert Szombathely vagy Vas megye térségében.

Emiatt rettentően megugrottak a bérek is, manapság már nem ritka, ha egy szakember nettó 30-40 ezer forintos napi bért kap alkalmazottként. A budapesti régióban például egy klímaszerelő akár havi nettó 800 ezer forintot is kereshet. „Ez már, azt gondolom, túltesz mindenen. Ezt már kitermelni is problémás” – fűzi hozzá.

Tehát amellett, hogy nincs elég szakember, még a cégek is elszívják egymás elől a munkaerőt, túllicitálnak a másikon. Ez pedig óriási problémákat okoz, illetve fog is még a jövőben. Az alelnök ugyanis azt mondja, hogy egyelőre nem lát esélyt a javulásra, sőt, inkább tovább fog romlani a helyzet, hiszen a már említett állami beruházások, a CSOK és az otthonfelújítási program is mind folytatódni fog az elkövetkezendő években.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy más szakemberek arra hívták fel lapunk figyelmét, hogy komoly befolyásoló tényező nálunk a határközelség is. Ahogy ugyanis sok más dolgozó, úgy a szakmunkások is jóval magasabb bért kapnak Ausztriában, ezért sok ember inkább kint próbál szerencsét.

Nincs utánpótlás

További probléma, hogy nincs és jelenleg úgy néz ki, nem is nagyon lesz utánpótlás. Miháczi ugyanis emlékeztet, hogy tavaly átalakították a szakképzési törvényt és azt tapasztalják, hogy nem nagyon vannak jelentkezők. Ha pedig belátható időn belül nem kezdődik el a hiányszakmák pótlása, akkor néhány év múlva nagyon nagy bajban lesz az ország.

Várjuk a hasonló történeteket

És ha már mi is ennyi mindent megtapasztaltunk, és olvasónk is reprezentatív kutatást emlegetett, akkor itt és most megragadjuk az alkalmat, hogy arra kérjük olvasóinkat, osszák meg velünk hasonló történeteiket. Lehet ezt akár a jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu e-mail címen, akár Messenger-üzenetben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem

Tovább az oldalra