Kevesebb, mint egy hete adták át a gyorsforgalmi út újabb szakaszát, de már szépen fel is avatta egy figyelmetlen sofőr.
A rendőrségre 2020. december 22-én 5 óra 44 perckor bejelentés érkezett, amely szerint az M85-ös számú főúton, Fertőszentmiklós térségében egy személygépkocsi a forgalommal szemben, Győr felől Sopron irányába halad.
A Police.hu tájékoztatása szerint a soproni járőrök rövid időn belül megállították a szabálytalanul közlekedő gépjárművet, annak vezetőjét igazoltatták. Az intézkedés során a sofőr a rendőröknek elmondta, hogy észlelte, hogy a forgalommal szemben megy, el akarta hagyni a főutat, és kereste a lehajtás lehetőségét.
Az intézkedést követően az egyenruhások segítettek a sofőrnek a gépjármű biztonságos megfordulásában, majd a főútról történő lehajtóig kísérték el az autót. A járőrök a 29 éves újkéri sofőr ellen szabálysértési feljelentést tettek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.