Idén is összegyűltek kicsik és nagyok a Gesztenyeünnep első hétvégéjére.
Még több képért kattints!
Nagy Zoli
Bár a velemi önkormányzat idén a járványhelyzet miatt úgy döntött, hogy elhalasztja a Velemi Gesztenyenapokat,
Idén a Velemi Gesztenyenapok is elmaradnak 2020. September 02. 13:50 Cákon mégis bevállalták a Gesztenyeünnepet.
A koronavírus miatt azonban kicsit változtattak az eddig jól megszokott menetrenden. Három hétvégére osztották le az ünneplést, az első felvonás pedig szombaton volt.
Az első nap nemcsak családias, de csodaszép őszi hangulatban is telt.
Finom házi sütikkel, borokkal, és természetesen sült gesztenyével.
Volt persze minivásár is, a gyermekeknek pedig játszóhelyekkel, ugrálóvárral és lovagoltatással kedveskedtek.
Még több képért kattints!
Nagy Zoli
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.