Leporolták Vitéz László titkos fegyverét

Milyen szombathelyi bérletet válthatunk a gyereknek? Oladit, MSH-sat vagy Meseboltosat? És mi köze mindehhez Vitéz Lászlónak?

Stílusosan túrós-palacsintázós reggelivel megfejelt sajtótájékoztatón jártunk, ahol a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulata bemutatta, milyen bűntényekre készül az idei szezonban. Első körben most hétvégén, amikor Vitéz László újra kezébe veszi a mindenható palacsintasütőt, hogy jól elagyabugyálja az Ördögöt.

Leporolták Vitéz László titkos fegyverét

Az idei szombathelyi bábszínházi évad valahogy úgy épül fel – kezdte a tájékoztatást Kovács Géza igazgató -, hogy több szóló darabra is készülnek. A sorban az első a mostani bemutató lesz: a Vitéz László – Az elásott kincs, amit Takács Dániel játszik majd. Nem anyagi megfontolásból válogattak be a programba egyszemélyes darabokat, hanem azért, mert a társulatépítésben ahhoz a ponthoz érkeztek el, amikor a színészekre már ilyen fajsúlyú darabokat is rá lehet bízni.

Mesebolt bábszínház sajtótájékoztató és bemutató
Palacsitázós sajtóreggeli a Meseboltban
Vágvölgyi Bálint

Hogy miért épp a Vitéz Lászlót? Mert, ha valami igazán bábszínházi hagyomány, akkor a hazai bábtörténetben a Vitéz László annak számít. Ráadásul azért is érdemes leporolni ezt a régi családi bábjátékot, mert a legendás Kemény Henriknek nincs örököse, aki továbbvinné ezt a stílust.

Vitéz Lászlót játszani egyébként (aki látta már, az tudja) nem egyszerű, állami kőszínházi feladat. De ígérik, hogy ez a szombathelyi Vitéz László

nem lesz múzeum és utánzás

, hanem a hagyomány mellett a korszerűség is helyet kap benne, csupa ritmus és csupa zene várja a kölyköket. Három-négy darabot gyúrtak egybe, saját képükre formálták a figurákat. Azért hozzátették, bár sokan a pofozkodások és palacsintasütős verekedés miatt a Vitéz Lászlót brutálisnak gondolják, de nem az. Kinevetjük magunkat és a világot, remekül oldja a gyerekek félelmeit, szóval nem kell félni, nem fog fájni.

Mesebolt bábszínház sajtótájékoztató és bemutató
A halál köztünk jár
Vágvölgyi Bálint

Hogy is vannak ezek a szombathelyi gyerekbérletek?

Kisgyermekes szülőként sem volt tiszta előttem (amikor szülői értekezleten szavazni kellett volna róla, a suliban sem tudták), hogy is van ezekkel a szombathelyi gyerekbérletekkel az idén. Hol és milyen darabok lesznek? Oladit, MSH-sat vagy Meseboltosat vegyünk?

Rákérdeztünk, és jól tettük, mert kiderült az igazság, mégpedig, hogy az őszi szezontól a Mesebolt Bábszínház szervezi mindhármat: a saját bérleten túl az oladit és az Agora-MSH zenés bérletet is. A programokról is kaptunk tájékoztatást, amit keretben közlünk.

Ezen a palacsitánzós, napsütötte reggelen, cikkírás közben ezt a zenét hallgattuk - bérletböngészéshez ajánljuk:

A Mesebolt Bábszínház szervezésében az alábbi bérletek érhetők el idén:

a) Mesebolt Bérlet 2013. ősz óvodásoknak, kisiskolásoknak

PETER BICHSEL-SZABÓ BORBÁLA: ÉN VAGYOK ÉN, TE VAGY TE (iskolásoknak) (október)
VITÉZ LÁSZLÓ - AZ ELÁSOTT KINCS (óvodásoknak) (szeptember-október)
SZÁSZ ILONA: AZ ÖRDÖG KÚTJA – VASI MENDE-MONDÁK (óvodásoknak, iskolásoknak) (november)
RÁKOS PÉTER: MUMUS A PADLÁSON (óvodásoknak, iskolásoknak) (december)
Az előadások helyszíne: Mesebolt Bábszínház kamaraterem, MMIK színházterem
A féléves bérlet ára: 2500.- Ft
Jelentkezési határidő: 2013. szeptember 16. hétfő Befizetési határidő: 2013. október 18. péntek Bővebb információ: Mesebolt Bábszínház, 9700 Szombathely, Ady tér 5. tel: 0694501728 email: meseszer_KUKAC_enternet_PONT_hu


b)Zenés Gyermekbérlet 2013/14 - iskolásoknak

Honvéd Táncszínház: Zene-bona, szana-szét (3013. november)
Méhes Csaba és a Brass in the five: A Rézerdő lakói (2014. január)
Vojtina Bábszínház: Aliz, a lány, aki követte a fehér nyuszit (2014. március-április)
Az előadások helyszíne: AGORA – Művelődési és Sportház, ill. MMIK színházterem
A bérlet ára: 2500.- Ft
Jelentkezési határidő: 2013. szeptember 30.
Befizetési határidő: 2013. október 25. péntek
Bővebb információ: Mesebolt Bábszínház, 9700 Szombathely, Ady tér 5. tel: 0694501728 email: meseszer_KUKAC_enternet_PONT_hu


c)Oladi Meseszínház Bérlet 2013/2014 - óvodásoknak, kisiskolásoknak

Mesebolt Bábszínház: Vitéz László - Az elásott kincs (2013. november)
Mesebolt Bábszínház: Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot (2014. január)
A Taurin Cirkuszcsoport cirkusz-színházi előadása (2014. március)
Helyszín: Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Rendezvényháza
A bérlet ára: 2500.- Ft
Jelentkezési határidő: 2013. október 15. kedd
Befizetési határidő: 2013. november 4. hétfő
Bővebb információ: Mesebolt Bábszínház, 9700 Szombathely, Ady tér 5. tel: 0694501728

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra