Gyertyalánggal a füst ellen, részönkormányzattal a helyiekért

Figyelemfelhívó csendes demonstrációt tartottak a Falco-gyár miatt.

Csendes demonstrációt Gyertyákkal demonstrálnak Szombathelyen a Falco-gyár füstje ellen 2018. April 24. 11:03 hirdetett a Keleti városrész és az LMP ma estére a Falco-gyár mellé. A szervezők azt kérték, akinek elege van a Falco-gyár által kibcosátott szennyezésből, vigyen magával egy mécsest a helyszínre, a Szabadka utcai feszülethez.

Figyelemfelhívó csendes demonstrációt tartottak a Falco-gyár mellett
Figyelemfelhívó csendes demonstrációt tartottak a Falco-gyár mellett
BZ

A

Gyertyalánggal a füst ellen

című villámcsődületen olyan 20-30-an vettek részt. Az esemény egyik szervezője, Németh Ákos bejelentette, hogy még májusban városrészi tanácskozást tartanak a környéken lakók részvételével.

Horváth Zoltán, korábbi LMP-es városi képviselő elmondta, mivel a magyar jog lehetőséget ad részönkormányzatok alakítására, az LMP ennek megalakítását javasolja a városrész lakóinak. Szerintük a lakók érdekeit szolgálná, ha a helyi dolgokról helyben döntenének.

Figyelemfelhívó csendes demonstrációt tartottak a Falco-gyár mellett
Figyelemfelhívó csendes demonstrációt tartottak a Falco-gyár mellett
BZ

A szombathelyi forgácslapgyártó üzem ügye évek óta komoly téma Mordor barátságosabb hely, mint a szombathelyi Falco-gyár környéke? 2017. January 31. 17:49 Szombathelyen, a környéken lakók leginkább a füstre, a szagra Elmenekülnének a szombathelyi Falco-gyár mellett élők 2016. July 05. 08:30 és a hanghatásokra panaszkodnak Van már olyan szombathelyi, aki a Falco-gyár miatt süketült meg 2017. March 28. 08:22 , de nem egyszer számoltunk be mi is arról, hogy kilométerekre az üzemtől is fapor borítja be az autókat Úgy szállt a fűrészpor, mint a finom hó a Family Center parkolójában 2016. September 29. 18:32 .

Ismerős kép, akárhonnan érkezünk Szombathely felé
Mészáros Zsolt

A gyár többször pereskedett a környékbeliekkel Hiába perelt a Falco-gyár, másodfokon is felmentették a tiltakozó lakót 2016. September 20. 13:57 és MSZP-s képviselőkkel Jogerős ítélet: Czeglédy Csabát felmentették a Falco-gyár perében 2016. January 11. 14:46 is, de nem egyszer előfordult Ne lepődjön meg, ha az ön ingatlanára is ajánlatot tesz a Falco 2016. June 16. 06:31 , hogy elkezdte megvásárolni a leghangosabb panaszosok házait Megveszi a közelben lakók házait a szombathelyi Falco-gyár? 2015. March 06. 15:09 is.

Figyelemfelhívó csendes demonstrációt tartottak a Falco-gyár mellett
Figyelemfelhívó csendes demonstrációt tartottak a Falco-gyár mellett
BZ

Az utóbbi hónapokban pozitív hírek is érkeztek: új, nagyobb kapacitással rendelkező, de környezetbarátabb szűrőberendezést épít Nocsak, megkezdte a füstszűrő építését a Falco-gyár 2017. March 03. 14:19 a cég. Erre persze rögtön lecsapott Hende Csaba, azt a saját sikerének állítva be Leállították a régi szűrőket a szombathelyi Falco-gyárban, hamarosan jönnek az új berendezések 2018. April 03. 20:01 , pedig már évekkel előtte tudni lehetett, hogy EU-s szabályok miatt a gyárnak muszáj lesz átállnia.

Legutóbb épp a múlt héten került újra rivaldafénybe a Falco üzeme, ugyanis kigyulladt egy szállítószalag Légifotók és videó a Falco-gyári tűzről (FRISSÍTVE) 2018. April 19. 15:12 , ami annyira látványosan égett, hogy a szombathelyi Fő térről, de még a környékbeli falvakból is látni lehetett Óriási füsttel gyulladt ki a Falco-gyár 2018. April 19. 13:47 a füstöt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet