Ha nem értenénk, honnan jövünk. Ha nem értenénk, milyen kusza, megaláztatásokkal és elhallgatott bűnökkel mérgezett gyökerekből nőttünk ki mi itt Kelet-Európában, akkor üljünk be a szombathelyi színházba, szánjunk rá két órát, aztán emésszük hosszasan Tadeusz Slobodzianek „A mi osztályunk” című drámáját.
Megráz és felébreszt. Aztán talán jobban értjük és értékeljük azt, amiben épp vagyunk. Az olyan életet, ahol nem kényszerülünk egymás elárulására, megölésére vagy megerőszakolására, nem kell bujkálnunk vagy leköpködnünk valakit, csak mert másik törzsbe, felekezetbe született. Ahol, ha neheztelünk, vagy irigyeljük a régi osztálytársat, elég, ha töröljük a Facebook-profilját, és kész.
Ezt a kortárs, 21. századi lengyel darabot nevezhetnénk akár dokumentum-drámának, mert az alapja, szörnyű, de igaz. Jedwabnében, 1941. július 10-én valami végzetesen borzalmas történt. A Varsótól százhetven kilométerre északkeletre fekvő kisvárosban a helyi zsidók többségét bekergették a kisváros határában álló pajtába, és elevenen megégették. 1600 embert. Nem, nem csak a németek voltak, lengyelek, egymás szomszédai, köztük nem egy osztálytárs, akik brutális kegyetlenséggel mészárolták le honfitársaikat.
A jedwabnei mészárlásról azonban idővel elfeledkeztek
A hátborzongató eset elveszett a második világháború folyamán elkövetett bűnök tengerében. Az ügyet az Egyesült Államokban élő lengyel történész, a Princetoni Egyetem professzora, Jan Tomasz Gross vette elő, amikor 2000-ben egy kis könyvecskét jelentetett meg”Szomszédok” címmel. Hihetetlen, mekkora port kavart vele, a háború utáni legkomolyabb számvetés kerekedett ki belőle.
Ebből írt Tadeusz Slobodzianek aztán egy drámát. Története tíz sorstragédia elegye, a kapocs a közös gyerekkor, mindannyian osztálytársak voltak Jedwabnében, aztán részesei lettek, ki így, ki úgy, a tömegmészárlásnak. Három lány és hét fiú. Egy elsodort nemzedék, akiket ide-oda dobált az élet, fájdalomba, bűnbe és gaztettbe, lélektelen szeretetbe.
A darab elején átlagos kisiskolások, énekelnek és táncolnak, flörtölnek, bohóckodnak, élnek… zavartan sorolják nekünk, ha felnőnek, mik szeretnének lenni. Jakob Kac például büszkén kijelenti, hogy tanár. Ő hal meg legelőször: osztálytársai verik agyon, kővel zúzzák szét a fejét. Hogy miért? Vagy mert zsidó volt, vagy mert kommunista, vagy mindkettőért.
A rendező, Lukáts Andor – nem meglepő - színészközpontúan és sallangmenetesen nyúl a darabhoz. A történetek kibontását a színészekre bízza. Van ének, egy-két helyen megelevenedik a játék, de nincsenek a látványos színpadi hátterek és körítések, komolyabb koreográfiák. Puritán, és ettől még megrázóbb, nincs művér, drámai zenei aláfestés, a szavak ütnek.
Mozdulatlan a tér és a jelmez is állandó, a színpadot magas téglafalak ölelik körül, lehetne egy iskola, börtön, ipari csarnok, vagy akár tárgyalóterem egy bíróságon (tán középkori templom is). Ide zárnak be tíz embert, hogy őrjítsék, emésszék fel egymást. A színek változását a táblán egy naptár jelzi, egy oldal egy valamiért fontos év, amit aztán letépnek, jöhet a következő, így fogy el két óra leforgása alatt tíz élet. A kezdet 1925, a vég: napjaink.
Jó ilyennek látni a szombathelyi társulatot, mert érzékenyen kidolgozott karaktereket kapunk. Pedig nem egyszerű, egy jelmezben, állandó színpadi jelenlétben, két órában összesűríteni egy sorsot, bölcsőtől a koporsóig egy embert lejátszani.
A butácska, de jólelkű lengyel paraszt például – annyira hiteles, hogy az előadás végéig nem vettem észre mögötte Szabó Tibort. Egy ennyire erős egyéniségű színésznél ez ritka. Ahogy Nagy Cilinél, külön kis dráma, hogyan lesz szorongó kislányból Majakovszkij lova, és a legvégén egy kiégett, bölcs öregasszony. Hogyan maradnak ugyanazok a mozdulatai, de a második órában már nem a bakfis, hanem a nő, majd az agg ember gesztusai ezek. Hogy változik át a menyasszony Kiss Mari, az egyedüli túlélő, 50 csatornát bámuló nyugdíjassá.
Hiteles Kálmánczhelyi figurája, nem szeretjük Rysieket, de látjuk benne a kedves, szépfiút. Akinek fogalma sincs arról, mit tesz – talán a gyerekkor, az iskola megaláztatásaiért vesz elégtételt? Nehéz megbocsátani neki, de amikor fejbe lövik, megsajnáljuk, mert ember, ha gazember, akkor is. Mertz Tibort a második órában már gyűlöljük. Ismerjük minden gesztusát, láttuk már ezt a minden rendszert túlélő kollaboránst az utcán, a híradóban, a katedrán, az irodájában…
Sorolhatnánk tovább, névről névre, mert ott a kommunistából lett pribék, Bajomi Nagy György, a lelkiismeret furdalástól gyötört antiszemita pap, Orosz Róbert, erős és helyén van a két fiatal, Hartai Petra és Jámbor Nándor, az egyedüli kivándorló, és a hét csapástól egyedüliként megmenekült naiv Noét (Abram) játszó Szerémi Zoltán.
A darabban épp az a jó, hogy nem egyoldalú, bár előre megjósolható, kinek milyen szerepet szán a sors. Nincs abszolút jó és sötét oldal, hátborzongató, hogy a legnagyobb bűnnek is van emberi oldala, és az üldözöttből milyen könnyen lesz pribék. Nehéz elmesélni, dramaturgiailag összerakni mindezt. Egy történetet látunk, de minden nézőpontot átérzünk, talán kicsit értünk is.
"Minden vízbe mártott test, a súlyából annyit veszt, amennyi az általa ..
Arkhimédész törvényére emlékeznek? Ahogy Kiss Mari a vége felé, a bírósági tárgyalás után az egykori gyerekkori osztálytársból lett gyilkos szemébe mondja, az hátborzongató… Csak egy törvény, semmi más. Ami egyetemes, ami figyelmeztet arra, hogy emberek vagyunk, sem nem többek sem nem kevesebbek. Kantot is idéz (A gyakorlati ész kritikájából), hogy megértsük végre, miért nem helyes, ha pofonra pofon, árulásra árulás, gyilkosságra ölés a válasz:
Két dolog van, aminek elmém soha meg nem szűnő tisztelettel adózik: a fölöttem elterülő csillagos égbolt és a bennem rejlő erkölcsi törvény
Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk
Történelem XIV órában
Fordította: Pászt Patrícia
(Szünet nélkül - 2 óra)
Személyek:
1. DORA (1920-1941)
21 Hartai Petra
2. ZOCHA (1919-1985)
66 Nagy Cili
3. RACHELKA, később MARIANNA (1920-2002)
82 Kiss Mari
4. JAKOB KAC (1919-1941)
22 Jámbor Nándor
5. RYSIEK (1919-1942)
23 Kálmánchelyi Zoltán
6. MANECHAM (1919-1975)
56 Bajomi Nagy György
7. ZYGMUNT (1918-1977)
59 Mertz Tibor
8. HENIEK (1919-2001)
82 Orosz Róbert
9. WŁADEK (1919-2001)
82 Szabó Tibor
10. ABRAM (1920-2003)
83 Szerémi Zoltán
Dramaturg: Nemes István
Díszlet: Khell Csörsz
Jelmez: Dőry Virág
Korrepetitor: Falusi Anikó
Kellékes: Nagy Kornél
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
Ügyelő: Kovács Zsu
Rendezőasszisztens: M.Kapornaki Rita
Rendező: Lukáts Andor
Bemutató: 2016. február 5. 19 óra, Márkus Emília terem
Az előadás megtekintése 15 éves kortól ajánlott!
megosztás
