Győri családmészárlás: Ki és hol hibázott?

A Szombathelyi Törvényszék után megszólalt az ügyészség és egy államtitkár is.

Az ügyészség minden törvényes eszközzel fellépett annak érdekében, hogy a győri gyermekgyilkossághoz vezető láncolat ne következhessen be - közölte a Legfőbb Ügyészség pénteken az MTI-vel.

A férfi 2016 májusában kalapáccsal és egy papírvágó szikével életveszélyes sérüléseket okozott a feleségének, ezért emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt 2017 decemberében 5 év fegyházra ítélték. Az idén szeptember 11-én pártfogó felügyelet elrendelése mellett feltételesen szabadlábra helyezték; a másodfokú bíróság helybenhagyta a döntést.

Police.hu

A 25 éves férfi múlt vasárnap megölte 10 éves fiát és 13 éves nevelt lányát A szombathelyi kalapácsos ámokfutó követte el a győri gyerekgyilkosságokat 2019. December 15. 21:13 , majd öngyilkosságot követett el. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is. A két gyerek és a férfi holttestét azután találták meg, hogy az elvált feleség értesítette a rendőrséget, mert tudott kapcsolatba lépni két nagyobb gyermekével.

A Legfőbb Ügyészség pénteki közleményében kiemelte, hogy a korábbi büntetőeljárásban a férfi kiskorú gyermekei fölötti szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozta a Vas Megyei Főügyészség. Az ügyészi indítványt a Szombathelyi Törvényszék egyéb törvényes útra utasította.

Hozzátették, a büntetőügy másodfokú eljárásában a Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását indítványozta, az első fokon kiszabott öt év fegyházbüntetésnél súlyosabb szabadságvesztést és a szülői felügyeleti jog megszüntetését kezdeményezte. A Győri Ítélőtábla az ügyészségi fellebbezésnek nem adott helyt, az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A jogerős ítélet után a Vas Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be a Szombathelyi Járásbírósághoz a férfi szülői felügyeleti jogának megszüntetésére. A Szombathelyi Járásbíróság a szülői felügyeletet megszüntette azzal, hogy gyermekeivel a férfi továbbra is jogosult volt a kapcsolattartásra.

A férfit a fegyházbüntetésből 2019 szeptemberében a Szombathelyi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírója feltételes szabadságra bocsátotta. A végzés ellen a Vas Megyei Főügyészség fellebbezett, és indítványozta, hogy másodfokon mellőzzék az elítélt feltételes szabadságra bocsátását. A Szombathelyi Törvényszék az ügyészi fellebbezésnek nem adott helyt, az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta.

Az eljáró ügyészi szervek a férfival szemben emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a kiszabott szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kértek, a szülői felügyeleti jog megszüntetését már a büntetőeljárásban is indítványozták, majd polgári pert indítottak a szülői felügyeleti jog megszüntetése érdekében, valamint a férfi feltételes szabadságra bocsátását is ellenezték - összegezte közleményében a Legfőbb Ügyészség.

A rendőrség több ember sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja a gyerekgyilkosság körülményeit.

A bűntény után Varga Judit igazságügyi miniszter vizsgálatot rendelt el.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, súlyos hibát követtek el mind az első-, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek. Közölte, ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki a férfira, akkor az még mindig börtönben ülne.

Megszólalt a politika is

A bíróságoknak is mindig figyelembe kellene venniük a társadalom elvárását és a családok védelmét, és ezek alapján kellene meghozniuk a lehető legszigorúbb döntést - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Völner Pál felidézte, a győri gyerekgyilkosság elkövetőjét korábban azért ítélték szabadságvesztésre, mert kalapáccsal bántalmazta az ágyban fekvő élettársát. A bíróság ebben az ügyben öttől tíz évig terjedő börtönt szabhatott volna ki, de a legcsekélyebb büntetés mellett döntött, és később még ebből is elengedtek, hiszen az ítélethirdetés után két évvel a férfi már szabadlábon volt.

Hozzátette, a gyermekek felügyeleti jogát ugyan megvonták a férfitől, de a láthatást engedélyezték neki. Hiába fellebbezett az ügyészség a döntés ellen, a bíró ennek ellenére kiengedte a férfit.

Az államtitkár szerint a bíróságokra 1990 óta folyamatos nyomást helyez az a civil szervezetek által erőltetett szemlélet, miszerint az elkövető is áldozat.

Kitért arra is, egész Európában a magyar büntetőjog az egyik legszigorúbb, de ez nem elég, hiszen a jogszabályokat a bíróságoknak alkalmazniuk is kell.

Völner Pál a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott, a felsorolt problémák azt támasztják alá, hogy működési zavarok vannak a bírósági rendszerben.

Hozzátette, az igazságügyi miniszter által az ügyben kezdeményezett vizsgálat nyomán biztosan lesznek olyan intézkedések - akár a felelősség, akár a szabályozás tekintetében -, amelyek a jövőben szűkítik az ilyen esetek lehetőségét.

A Szombathelyi Törvényszék álláspontját korábban közöltük A bíróság szerint a későbbi győri gyermekgyilkos jó apának tűnt, a szakértő nem tartott újabb bűncselekménytől 2019. December 16. 11:53 .
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet