Ha élményre vágyik, vigye mondjuk ki a sittet szakadó esőben a szeméttelepre

Akkora lendületben voltam, hogy elpasszoltam a négy használt autógumit is.

Thuróczy Szabolcs mesélte egyik interjújában, hogy amikor Kanadában lépett fel a Bödőcs „Meg se kínáltak” darabjával, az ottani magyarokat többek között onnan lehetett felismerni, hogy vonóhorog volt a Teslájukon. Mert a tárgyakat mozgatni kell, és ha mozgatni kell, ahhoz jól jön az utánfutó, ahhoz viszont kell a vonóhorog. Nem olyan bonyolult ez, génjeinkbe van kódolva.

A magyar néplélekhez a "cuccok" saját autóval való mozgatása annyira hozzátartozik, mint Mohács vagy a lakodalmak éjfél utáni mulatós zenéje.

Nélküled nem megy: támogasd a Nyugat.hu-t adód 1 százalékával! Neked csak pár kattintás, hogy továbbra is a téged érintő dolgokról tudósíthassunk.

Nyugat Média és Világháló Egyesület, adószám: 18889332-2-18
Ide kattintva érheted el kitöltési útmutatónkat!

Tessék csak kimenni a Praktiker parkolójába, nézni, ahogy bepakolják a cuccot a Suzukiba, Fordba és Audiba, és közben csodálni a magyar kreativitást.

Így amikor egyik hétköznap szabadnapos vagyok, nem kétséges, hogy a feladatok között anyagmozgatás is akad.

Az anyag ezúttal építési törmelék, ismertebb nevén sitt, ami az utóbbi hónapokban halmozódott fel az ablakcserék és a padlásszigetelés melléktermékeként.

A Szova Zrt. kérésére a fotókat eltávolítottuk a cikkből.

Eddig festékes vödrökben és műanyag zsákokban várta türelmesen a sorsát, első körben azt, hogy találjam ki, mi a túrót lehet vele kezdeni, belekalkulálva azt, hogy sem Teslám, sem utánfutóm nincs.

Még előző nap felhívom tehát a Körmendi úti hulladékudvart, ahol azt mondták, hogy szombathelyi lakcímkártyával bármikor vihetem, ingyenes, de ha nem lesz belőle nagy utánpótlás, talán egyszerűbb az Erdei iskola úti hulladéklerakó. Őket is hívom, ahol szintén azt mondták, hogy vihetem, évente háromszor egy tonnáig szintén ingyenes. Mondom, hogy szerintem én nagyon messze vagyok az egy tonnától, amire az a reakció, hogy akkor szerintük észszerűbb a Körmendi út, de nekik mindegy.

„Jó, majd kialakul valahogy”

– építem fel a nagy stratégiát.

Azzal viszont nem számolok, hogy a szabadnap reggelén reménytelenül szakad az eső. Hetek óta nem esett, épp ideje volt, tökéletes időzítés, ez a dolgok rendje.

A lassan húszéves, de még kiváló állapotú japán autómnak előre döntöm a hátsó üléseit, kiszedem a kalaptartót, így majdnem olyan, mintha a magyar piacra tervezték volna ott Hirosima mellett.

Be is teszem a festékesvödröket és a félig töltött nájlonzsákokat. Kicsit csorog róluk az esővíz a régi pokrócokra, de ez nem zavar annyira, mint az, hogy nem fér melléjük a négy használt gumiabroncs. Gyakorlatilag egy sem fér melléjük, pedig ezektől is meg akarok szabadulni, elvégre erre való egy szabadnap. A gumik még egy korábbi cserénél maradtak nálam, már nem is tudom, hogy miért.

„Jó, akkor legyen az Erdei iskola út, ott még úgysem jártam, meg talán egyszerűbb is. Miért is ne?” – gondolom, amikor elindítom a motort és az ablaktörlőket.

A helyszínt meg is találom, a kapu után kicsit elbizonytalanodom, de a szemből érkező kukásautók jelzik, hogy jó irányba tartok.

Egészen egy kis épületig gurulok, lendületesen kipattanok, még mindig szakad az eső. A kisablaknál a hölgy segítőkész, elmagyarázza, hogyan mennek a dolgok, hogy befelé és kifelé is felállok a mérlegre, amíg én kiürítem a cuccot, ő megcsinálja a papírmunkát. Szerinte, ismétli, jobban jártam volna a Körmendi úttal, mert így kilövöm az egyik egytonnás lehetőségemet, de akkor engem már más aggaszt.

Hogy hogy a túróban megyek tovább autóval ekkora sárban?

„Látja azokat a konténereket a domb közepén? Oda kell beletenni a sittet” – magyarázza egy férfi, aki egy kb. kétszáz méterrel odébb lévő kis szigetre mutat.

„Szerintem simán meg lehet csinálni” - teszi hozzá.

És meg is csinálom. Bár a derék japánok nem feltétlen ilyen terepre tervezték a járgányt, a kukásautók láthatóan magabiztosabban mozognak ezen a terepen, de elég gázt adok ahhoz, hogy ne ragadjak be a pocsolyák közé, ráadásul ügyesen ellenkormányzok, amikor csúszásnak indul a kaszni, és simán oda is odaérek a konténerekhez.

Pakolom ki a sittet az autóból, közben bevillan, hogy mégiscsak jó lenne egy vonóhorgos Tesla, de elhessentem a lehetőséget. Néhány zsák emelés közben elszakad, a szakadó esőben ez nem akkora öröm. Dzsuvás a kezem, így miután hozzáérek a szemüvegemhez, alig látok valamit.

Leesik a sapkám a földre, amire aztán a nagy izgalomban rá is lépek, amikor menteni akarom a menthetőt.

„Ez az!”

– mondom féhangosan.

A vödröket és a műanyag zsákokat visszapakolom az autóba, amit így sikerül még jobban összekennem, amire még rájön a bakancsomról leeső sár.

„160 kiló volt” – mondja a hölgy a kijáratnál, amikor odaadja a papírokat. Nem mondja el újra, de érzem, hogy még mindig úgy gondolja, jobban jártam volna a Körmendi úttal. De bennem inkább az dolgozik, hogy minden a terv szerint alakult, a sitt a helyére került.

Indulhat a második kör

Felbuzdulva a sikeren, úgy döntök, a gumikkal nem megyek el a Körmendi útra, inkább letesztelem, hogy az árusok visszaveszik a használt abroncsokat. Merthogy elvileg ezt mondja ki egy új jogszabály.

Először egy nagy lánc helyi szervizét hívom, ők azt mondják, igen, átveszik. Menjek oda, regisztráljak vevőként, és akkor náluk hagyhatom az abroncsokat.

De inkább mégis a másik lehetőséget, egy független helyi céget választom. Egyrészt mert, ha minden igaz, náluk vásároltam a gumikat annak idején, és ami talán még fontosabb, ők nem említenek semmi regisztrációt. Először ugyan kicsit bizonytalanok a telefonban, de aztán a helyszínen még kipakolni is segítenek, pedig ekkor a ruhámnak már tényleg mindegy.

„Mennyi mindent elintéztem, és még dél sincs”

– állapítom meg magamban, és csendesen elkönyvelem, hogy lám, vannak dolgok, amik mégiscsak működnek, és hogy ma is milyen sok mindent tettem a környezetért.

Hogy leveressem róluk a port, kiteszem a festékesdobozokat az esőbe, erre persze az eláll. Mindegy, legyintek, elégedett vagyok az élettel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény