Megannyi cikket jelentettünk meg az elmúlt hónapokban, amiben megmutattuk, hogy festettek Szombathely ikonikus helyei és épületei a huszadik század második felében. Számtalan képet láthattak a Savaria Szállóról, a felszabadulási emlékműről és a Fő (korábbi nevén Köztársaság) térről is.
Mostani cikkünkben azonban nem a belvárosról, hanem Szombathely egyik legkisebb és legeldugottabb településéről, a Petőfi-telepről hoztunk régi fotókat.
Elsőként itt a városrész egyik ikonikus épülete, a kultúrház, ami társasági programoknak, báloknak, koncerteknek adott helyet. De mint ahogy az a képen is látható, korábban az előtte lévő üres területet is használták a helyiek.
A néhai kultúrház több évtizede kihasználatlan, sőt, időközben az épület életveszélyessé is vált. Néhány éve bejártuk a helyet, akkori cikkünket ide kattintva
Valaha a társasági élet központja volt, most az összeomlás szélén a Petőfi-telep egykori püspöki rezidenciája 2022. May 19. 07:14 megnézheti.
Van azonban ellenpélda is. Itt van az egykori iskola, ami a helyiek elmondása szerint nagyjából a hetvenes évekig működött. A Sorokmajori Általános Iskola ma már templomként funkcionál.
Aztán itt van a magtár, ami fontos szerepet játszott a főleg mezőgazdasággal foglalkozó településrész életében. Az épületet a kilencvenes évek második felében lebontották, addigra már rossz állapotban volt. Helyére lakóházak épültek.
Aki még az 1960-as, 70-es és 80-as években járt Petőfi-telepen, vagy csak átutazott, emlékezhet, hogy a Józsi bácsi vendéglője sem volt olyan "jó" állapotban, mint ma. Az 1990-es években kezdődő felújítás előtt a helyiek csak "laposnak" csúfolták a helyet, azért, mert a helyiek emlékezete szerint még a második világháborúban leégették az épület tetejét, újat pedig nem csináltak. Valahogy így nézett ki régen:
és így ma (a két kép nem ugyanabból a szögből készült).
A most bemutatott képek májusban, a Sorokmajori Történelmi Napon is láthatók voltak.