Karácsony előtt írtunk Január 1-jétől Marton Zsolt nem főz a piacon, Farkas Balázs nem ad tanácsokat a tévének 2020. December 23. 15:05 arról, hogy három olyan munkaviszony is megszűnik, amit korábban sok politikai támadás ért. Ezek között van az Ungár Péter lapjának főszerkesztője, Farkas Balázs által betöltött tanácsadói állás a Médiaközpontnál, és Marton Zsolt volt fideszes képviselő és alpolgármester főzőshow-k és termékpromóciók megtartásáról szóló szerződése a vásárcsarnokkal.
A harmadik pedig László Győző alpolgármester feleségének sales event menedzseri állása a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft-nél, vagyis a sportkomplexum üzemeltetőjénél.
Korábbi cikkünk megírása előtt tájékoztatást kértünk a sportkomplexumtól, de az csak most, karácsony után érkezett meg.
Kocsis Cecília ügyvezető azt közölte, hogy Lászlóné Urbán Valéria 2020. november 1-jén nyújtotta be felmondását, munkaviszonya 2020. november 30-án megszűnt a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft-nél.
Úgy tűnik, Lászlóné Urbán Valéria távozásának nem az volt az oka, hogy a sportkomplexumot átveszi az állam,
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése 2020. December 02. 18:36 nem csak az üzemeltetését, hanem a tulajdonjogát is. Szombathelyi stadionátadás - Nem csak az üzemeltetés kerül állami kézbe, de a 14 milliárdos vagyon is 2020. December 13. 07:14 Ezt ugyanis bő egy hónappal Lászlóné felmondása után jelentették be.
Az ügyvezető hozzátette, Lászlóné Urbán Valéria munkakörének betöltésére pályázatot írtak ki, ám erre egyetlen jelentkező sincs. Ami nem is meglepő, hiszen szigorú feltételek vannak a pályázatban.
Okleveles közgazdász diplomát, angol és német szakmai nyelvvizsgát, mérlegképes könyvelői végzettséget és közigazgatási szakvizsgát várnak el a jelentkezőtől, és ezt mind egyszerre.
Viszont a munkakör betöltése már nem az önkormányzat és a jelenlegi ügyvezető, Kocsis Cecília feladata lesz. Ahogyan írtuk már, a Haladás Sportkomplexum az állam tulajdona lesz várhatóan 2021. február 1-től, Kocsis Cecília ügyvezetői megbízatása pedig december 31-én megszűnik.
A sportkomplexum állami tulajdonba és kezelésbe adása ugyanis egy alku eredménye volt, ennek részeként leváltották
Megjött az állam: máris leváltották a Haladás Sportkomplexum szeptemberben kinevezett igazgatóját 2020. December 23. 12:29 a szeptemberben kinevezett igazgatót, Kocsis Cecíliát, helyére pedig azt a Gál Sándort nevezték ki január 1-i hatállyal, aki már volt a sportkomplexum igazgatója. Gál Sándort bő két éve bemutattuk, Három önkormányzati cég vezetőjét váltotta le az új szombathelyi városvezetés 2019. October 31. 15:23 korábban Hende Csaba közeli munkatársa, az Őrvidékház igazgatóhelyettese, a Fidesz szombathelyi szervezetének alelnöke is volt, jelenleg Bucsu független polgármestere.
Gált tavaly októberben menesztette Három önkormányzati cég vezetőjét váltotta le az új szombathelyi városvezetés 2019. October 31. 15:23 a jelenlegi városvezetés a választások után, alkalmatlanságra hivatkozva.