Három évtized, négy férfi: ki volt a legjobb szombathelyi polgármester?

Nemény András első beszédében értékelte elődei munkáját. Most mi is besegítünk neki, ön pedig elmondhatja véleményét - és vagy egy szavazás is.

A helyi önkormányzatokról szóló törvényt a rendszerváltás idején alkották meg a döntéshozók, és összességében elég időtállóra és stabilra sikerült.

Ez határozza meg a polgármesterek ténykedését, és bizony elég jelentős hatalommal ruházza fel őket.

A polgármester természetesen félkarú óriás, vagy ha úgy tetszik, szárnyaszegett madár a közgyűlés támogatása nélkül, de egy település fejlődési irányát, intézményeinek működését, közállapotait és általános hangulatát alapjaiban befolyásolja a polgármester személyisége.

Szombathelynek szerda óta új polgármestere van.

Hogy milyen irányt vesz vele a város, az majd csak jó néhány hónap, talán csak egy-két év múlva derül ki.

Viszont a beiktatás Járt mostanában a Csónakázó-tónál? Ilyen gyönyörűséges ott az ősz 2019. October 23. 19:26 kiváló alkalom, hogy egy gyors pillantást vessünk a város korábbi első embereinek munkásságára.

Annál is inkább, mert Nemény András első beszédében már értékelte elődeit: mindegyikről mondott néhány elismerő szót.

Az eseményről készült beszámolónkban Járt mostanában a Csónakázó-tónál? Ilyen gyönyörűséges ott az ősz 2019. October 23. 19:26 ezt az érdekességet megemlítettük ugyan, de nem tértünk ki a részletekre. Most egyrészt ezt pótoljuk, másrészt mi is hozzátesszük a magunkét.

És várjuk az önök véleményét, szavazatát!


Wagner András (SZDSZ, 1990-1998)

Wagner András (jobbról Hankó Faragó Miklós országgyűlési képviselő társaságában)
Czika László

Mit mondott róla Nemény András?

A város neki köszönheti az ipari parkot, a korai fejlesztő központot és a 86-87-es utak elkerülő szakaszát. Tragikusan korai haláláig megmaradt kedves, derűs embernek, akinek mindenkihez volt egy-két jó szava.

Mit mondunk mi?

Sokan máig Wagner első ciklusát tartják Szombathely legjobb négy évének. Miközben az ország megszenvedte a rendszerváltás gazdasági kihívásait, a városba egymás után költöztek be a nagy cégek. Sokatmondó, hogy itt nyitotta első üzletét a Tesco. A város kilencvenes évek eleji felpörgésében benne volt a szerencsés elhelyezkedés, de Wagner Andrásnak nagy szerepe volt abban, hogy ezt a lehetőséget ki is használta Szombathely.

Polgármesterségének második ciklusa már ellentmondásosabb, az általános vélemény szerint nem lépett fel határozottan bizonyos gazdasági lobbik ellen.


Szabó Gábor (Fidesz, 1998-2002)

Szabó Gábor (2008)
sadness

Mit mondott róla Nemény András?

Az élmények városát építette. Ez idő alatt épült a nemzetközi viszonylatban is jelentős szombathelyi Tófürdő, a Kalandváros, és ekkor indult ismét útjára a Savaria Történelmi Karnevál.

Mi mondunk mi?

Szabó Gábor volt eddig az egyetlen szombathelyi polgármester, aki egy ciklus erejéig töltötte be a tisztséget. Pedig a nehézkes indulás után valójában egész jó dolgok történtek a városban: Szabó Gábornak láthatóan voltak kreatív ötletei és hosszabb távú tervei.

Az első időszakra rányomta bélyegét a nyelvvizsgabotrány; ami a későbbi események tükrében ma már jelentéktelen apróságnak tűnik.


Ipkovich György (MSZP, 2002-2010)

Ipkovich György (2011)
Mészáros Zsolt

Mit mondott róla Nemény András?

12 év képviselőség után lett polgármester, hogy a hagyományokra és a történelem tiszteletére alapozva igazi polgári várost építsen. Szombathely a kultúra, a sport és a virágok városa lett. Ekkor lett új a Fő tér, indult a szombathelyi színház, épült az új Iseum és az Aréna Savaria.

Mit mondunk mi?

Ipkovich György népszerűségének a titka minden bizonnyal személyiségében rejlik: abban a fajta közvetlenségben és praktikusságban, amivel az ügyeket kezelte. Esetében érvényesült talán legkevésbé a pártpolitika, így sokan szerették és elfogadták a "túlsó oldalról" is.

Ipkovich minden bizonnyal megnyerte volna a 2010-es választást, ha függetlenként indul. A hitelét vesztett országos baloldal azonban nemcsak szavazatokat vett el tőle, de a kormány adósságspirálba is kényszerítette a várost.


Puskás Tivadar (Fidesz, 2010-2019)

Puskás Tivadar (2018)
szombathely.hu

Mit mondott róla Nemény András?

Ő volt a leghosszabb ideig regnáló szombathelyi polgármester. Munkát és becsületet ígért, és valóban becsülettel és keményen végigdolgozta a kilenc évet, sokszor a városnak áldozta a hétvégéjét is. Hozzá fűződik a Segítés városa program, az identitás program és születések fájának ötlete.

Mit mondunk mi?

Puskás Tivadar munkájának pozitívumait és negatívumait korábban egy hosszabb írásban már elemeztük Gyorsleltár: Puskás Tivadar polgármesterségének legjobb és legrosszabb húzásai 2019. August 22. 07:10 . Az előbbiek között mindenképpen ott vannak még a felújított közterek és oktatási intézmények, míg a negatívak között a város rendjének és tisztaságának hanyatlása.

Puskás Tivadarban egy kedves, korrekt embert ismertünk meg, akinek nem állt jól a központi propaganda által előírt migránsos demagógia.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet