Magyarország területén 2021. január 15-én 0 órától január 17-én 24 óráig a rendőrök 76 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből hat halálos kimenetelű közlekedési balesetben hat ember vesztette életét, 16 baleset súlyos és 54 könnyű sérüléssel végződött. A rendőrség összesen 491 személyt fogott el, közülük 105 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 270 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 456 személyt állítottak elő, köztük 262 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 24 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedésre 278 esetben volt szükség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!