Vad gyümölcsös mennyország utcai buli a Sportházban

A Heaven Street Seven és a Vad Fruttik koncertjén jártunk tegnap. A gitáros bulit lefotóztuk, és meg is mutatjuk.

Majd' egy hónapja még a Magyar Dal Napján buliztunk a hazai rádióbarát zenekarok egyik-másikával, s máris újabb koncerteknek álltunk elébe szombat este az AGORA Művelődési és Sportházban, ahol a plakát szerint a

rádióbarát

Heaven Street Seven és a Vad Fruttik lépett fel. A HS7 lemezbemutatóval érkezett, nemrég jelent meg az új album, Felkeltem a reggelt címmel, első blikkre a szokásos "hevönös" hangzásvilág köszön vissza az új dalokból, nekünk tetszettek, főképp a Zselé és a Gesztenyefák alatt című dal.

[gallery="9152" picture="217586" title=" A Heaven Street Seven új dalokat is hozott a közönségnek - Fotó: Garai Antal 'Atom'"]

A közönség elég vegyesre sikeredett, a tiniktől a harmincas korúakig láttunk arcokat, mindkét bandának megvan a maga kissé korosztályos közönsége, persze némi átfedéssel. Jó volt a hangulat, és a hang is, ha kicsit kukacoskodni akarunk, akkor a fények felé tereljük kicsit a szót, hiszen láttunk már a sportházban ennél jobban megvilágított koncerteket is, de azért ez most sem okozott csorbát az élményen. A visszataps, Márti, és még számos sláger után a nagyjából 70-80 perces koncert véget ért és a mennyei srácok átadták a terepet a gyümölcsös skacoknak.

Közönség
A Heaven Street Seven koncerten készült fotók a képre kattintva.
Garai Antal Atom

Mi akartunk lenni az egyetlenek

De nem mi voltunk. Ha nem is nyomorogtunk úgy mint a moziban szoktunk Fénystopposok Savariában - Vad Fruttik koncerten 2011. December 19. 08:55 , azért a szokásos fruttik-koncertfíling így is megvolt. Hibátlan bulit kaptunk az ex-berzsenyis Likó Marci csapatától. Szeretjük, hogy mindig újraigazítják a régi dalokat is, így kaptunk elektrót, egy csipetnyi dubstepet, de ami a legfontosabb, egy nagy zacskó cukorkát teli Vad Frutti-ízú kemikáliával.

Vad Fruttik-koncert az AGORA MSH-ban
Nincs semmi baj... - katt és nyílik a galéira!
BZ

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Koncertkavalkád az év végéig - AGORA programok

Charlie, Koncz Zsuzsa, Kiscsillag, Budapest Bár és még sokan mások Szombathelyen december végéig.

Így dalolt Szombathely, a Magyar Dal Fővárosa (Frissítve)

Tíz koncert, több ezer néző, vadászat az árnyékra, 30Y busz, és telt placcos esti bulik - röviden ilyen volt a Magyar Dal Napja Szombathelyen.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra