A Helios Világítástechnikai Kft. január 18-án bejelentette alkalmazottainak, hogy befejezik a termelést – írja válaszlevelében a cég, miután a kft. további sorsa felől érdeklődtünk. Hozzáteszik, hogy minden segítséget megadnak alkalmazottaiknak, ennek köszönhetően 60 fő már el is helyezkedett, és további tárgyalásokat folytatnak.
A szarvasi lámpagyár rántotta magával a szombathelyi céget
A Kft-nél mintegy 80-90 ember dolgozott, de a cég bezárása több beszállítót is érint, így 350-400 munkahelyről van szó.
Január közepén írtuk Szombathelyi tulajdonosa van a bajba került szarvasi lámpagyárnak 2019. January 14. 09:34 , hogy komoly bajba került a szarvasi lámpagyár, aminek szombathelyi tulajdonosai és menedzsmentje volt. Január 25-én be is ütött a baj Mindenkit kirúgtak a Szarvasi lámpagyárból, bezárt a szombathelyi üzlet is 2019. January 25. 11:25 , mindenkit, mintegy 400 embert elbocsátottak, bezárt a szombathelyi üzletük is.
A 66 éves társaság tavaly másfél milliárd forintból fejlesztette lámpagyárát, ám ez sem segített, a vezetőség októberében leállította a beruházást és az eszközök értékesítése mellett döntött.
A gyár korábban az IKEA egyik beszállítója volt, az volt a céljuk, hogy az Ikea PS 2014 néven forgalmazott lámpacsalád kizárólagos gyártói legyenek, ehhez vásároltak gépeket és berendezéseket a másfél milliárdos fejlesztés során. A megrendelést azonban elveszítették, mert nem megfelelő minőségű termékek is lejöttek a gyártósorról.
Az IKEA közleményben reagált a gyár bezárásának hírére, azt írták, Az Ikea azt írta, hogy sokáig egyeztetett a nemrég bezárt szarvasi gyárral 2019. January 29. 20:03 hogy a szerződés felmondása hosszabb ideig tartott és részletes terv alapján történt.
A szarvasi gyár egyik tulajdonosa a szombathelyi Helios Kft. volt, a másik a kőszegi Csébics Ádám. A Heliosnak a Horvátzsidányban élő Csébics Ferenc a többségi tulajdonosa.
Túl nagy fejlesztésbe kezdtek, nem bírták
Információink szerint a szarvasi gyár problémái a másfélmilliárdos fejlesztés közben kezdődtek, a bevételek nem fedezték teljesen a bankhitel törlesztését, ráadásul az új gépek gyors felszerelése és a fokozott tempó a minőség rovására is ment.
A közös tulajdonosi kör és a közös menedzsment miatt a szarvasi gyár által felvett hiteleket a szombathelyi Helios Kft-re is ráterhelték, és ez okozta a kft. bezárását.
A Helios Világítástechnikai Kft-t 1992-ben alapították a HELIOS Világítástechnikai és Kerámia Vállalat jogutódjaként, fő tevékenysége villamos világítóeszközök gyártása volt. Ahogy fentebb írtuk, 80-90 embernek adott munkát, de beszállítóin keresztül 350-400 embert érint a megszűnése.