Helyzetjelentés a szombathelyi Parkerdőből: ismét durva a szeméthelyzet

Olvasónk képein jól látszik, hogy a környezetünk védelme még mindig gondot okoz egyeseknek

"Azt hiszem, a képek magukért beszélnek. Még akkor is, ha ez az egész a szeméttelep mögött van" - áll egy ma érkezett olvasói levélben. Mellékelve kaptunk pár képet a szombathelyi Parkerdőről, ahol szanaszét szórva mindenhol szemét látható.

Áll a szemét a Parkerdőben
Olvasó

Az elsőn a felállás olyan, akár egy reneszánsz festményen. A barna rengeteget a fehér szemét festi tarkára, míg az egyik felső ágon, a kép közepén egy zöld cafat tűnik ki a rengetegből. Mondhatnánk, hogy egészen művészi, ha nem lenne inkább elszomorító a látvány.

Melankolikus irónia
Olvasó

A második pedig mintha egy Hofi vicc lenne kép formájában. Hiába figyelmeztet a kiírás, hogy védjük meg az erdeinket és vigyük haza szemetünket, ez egyeseket nem riaszt el attól, hogy zsákjaikat a tábla mellett dobják el. Persze lehet, hogy egy részét a szemétnek a szél fújta oda a szeméttelepről, de ez nem változtat azon a tényen, hogyan valami megoldást kell találni a problémára.

Sajnos nem új történetről van szó. Lapunk legutóbb szeptemberben foglalkozott Eldurvult a szeméthelyzet a szombathelyi Parkerdőben 2024. September 29. 06:43 a katasztrofális állapotokkal a Parkerdőben, akkor még erősebb képeket kaptunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Környezetvédelem