Hende Csaba az Aptiv "Írországba költözéséről" és a zalaegerszegi fejlesztésekről

Szombathely országgyűlési képviselője online fórumot tartott. Mi is elküldtük kérdéseinket.

"Válaszok első kézből" - címmel hirdetett online fórumot Hende Csaba, Szombathely és térsége országgyűlési képviselője. Ami azért is érdekes, mert éveken keresztül nem válaszolt a nem kormánypárti sajtó kérdéseire, lapunk is hiába bombázta emailekkel a politikust. Igaz, ez év elején valami változott, ugyanis váratlanul választ kaptunk Hende Csaba sokat adományozott tavaly év végén, megkérdeztük, ki fizette ki az ajándékokat 2021. January 12. 16:38 a már rutinból elküldött kérdéseinkre.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Most szerkesztőségenként három-három kérdést várt, és mi is éltünk a lehetőséggel. Erről lejjebb bővebben.

Naivan azt hittük, hogy a megadott időpontban (február 4. csütörtök 18 óra) Hende Csaba élőben jelentkezik a Facebookon, először válaszol az előre megadott kérdésekre, majd a kommentekben érkező reakciókra.

Hende Csaba válaszol
Forrás: Facebook / Hende Csaba

A megadott időpontban feszülten figyeltük Hende Csaba és a szombathelyi Fidesz hivatalos Facebook-oldalát, de nyoma sem volt sem élő bejelentkezésnek, sem előre felvett videónak. Egy órán keresztül vártunk, hátha csak némi műszaki hiba merült fel, de semmi.

Lehet, csak mi értettünk félre valamit, mindenesetre este 8 felé vettük észre, hogy Hende oldalán megjelent egy 54 perces videó. Előre rögzítették, arra nem kaptunk magyarázatot, miért volt a két órás késés.

A videón interjúhelyeztet imitálnak, Hende Csabát a Fidesz volt szombathelyi képviselőjelöltje, Polgár Lívia kérdezi, és az egész nagyon hasonlít a miniszterelnök péntek reggeli Kossuth Rádió-s interjúira.

A videó elején Orbán Viktor miniszterelnök legújabb bejelentéseit Orbán: az új fázis „a támadás” 2021. February 04. 11:47 ismételte meg, ezeket "igen nagy jelentőségűnek" nevezte. Ez 15 percig tartott. Aztán jöttek a sajtó kérdései. Többek között megtudtuk, hogy:

  • Ungár Pétert tanult, tehetséges fiatalembernek tartja, és szurkol azért, hogy megnyerje a baloldali előválasztást, mert ha ő lesz a Fidesz-jelölt ellenfele, akkor a szombathelyiek nem tudnak rossz döntést hozni.
  • Normális esetben az országgyűlés, a kormány és a helyi önkormányzatok együttműködnek egymással, és ez a kapcsolat hierarchikus.
  • Nem természetes tény, hogy adóbevételei vannak egy önkormányzatnak, ezt a jogot a parlament adja meg.
  • Ha minden önkormányzat összeomlik, Szombathelynek akkor is talpon kell maradnia, annyira erős a gazdasága.
  • Az a pénz, ami a szombathelyiek zsebében marad, nincs elvonva Szombathelytől.
  • A 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városokat egyenként vizsgálják meg, és döntik el, szükség van-e a kompenzációra a kis- és középvállalkozások iparűzési adója 50 százalékának elengedése miatt.
  • Ehhez a polgármester és a kormány képviselőjének megbeszélése, megegyezése kell, és ebben semmiféle szerepe nincs az országgyűlési képviselőnek.
  • Bízik abban, hogy Nemény András polgármester addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér.
  • Lapunk ezt a három kérdést küldte el, alattuk Hende Csaba válasza.

    Szombathelynek nehéz pénzügyi helyzettel kell szembenéznie, egyes vélemények szerint az idén 5 milliárd forinttal kevesebb összegből gazdálkodhat Videó: Orbán Viktor a szombathelyi városházát veri szét, Hende Csaba kisnadrágban mogyorót dédelget 2021. February 01. 13:46 a város. A kis- és középvállalkozások iparűzési adójának részleges elengedése miatt több megyejogú város kapott kompenzációt Milliárdokkal támogat fideszes városokat a kormány az elvonás után 2020. December 24. 13:33 a kormánytól, Várható-e, hogy Szombathely bevételeinek csökkenését is kompenzálja az állam, illetve Ön tesz-e lépéseket ennek érdekében?

    Hende Csaba: A korábbiakban már beszéltünk erről, a kompenzációra vonatkozó tárgyalások még meg sem kezdődtek a város és a kormány között, az ezt kezdeményező levelet Nemény András polgármester már elküldte a pénzügyminiszternek. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint nekik nincs olyan feladatuk, hogy egyfajta közvetítő szerepet lássanak el az önkormányzat és a kormány között.

    Furcsa is lenne, mert nem biztos, hogy a képviselő és a kormány azonos politikai irányzathoz tartozik, de semmiképpen sem szabad összekeverni a szerepeket.

    Információnk szerint papíron Írországba tette át tevékenységét Papíron Írországba költözik az Aptiv jó része, ami újabb mély sebet ejt a szombathelyi költségvetésen 2021. January 27. 19:08 egy Szombathelyen működő multinacionális cég, amelynek egy tatabányai üzeme is van. A változás több milliárd forinttal rövidíti meg a szombathelyi költségvetést és a magyar gazdaságot. Lehet-e ez ellen tenni, és mit gondol minderről mint kormánypárti képviselő?

    Hende Csaba: Meglehetősen bonyolult ügyről van szó, amiben már többször eljártam az illetékes pénzügyi államtitkárnál polgármester úr kérésére. A másik érintett város, Tatabánya polgármestere maga is adószakértő, minden lehetséges részletét felderítettük ennek a történetnek, picit olyan érzéseim vannak, hogy visszanyal a fagyi, és félelmeim vannak.

    Az Európai Uniónak nincs közös adópolitikája, ebből Magyarország számtalan módon profitált, és kritikákat is kaptunk a többi uniós tagállamtól. A magyar gazdaságpolitika egyik fontos lépése, hogy az adócsökkentés politikáját folytatva az egyik legkedvezőbb adókörnyezetet hoztuk létre, azért, hogy idecsábítsuk a külföldi befektetőket, akik itt munkahelyeket teremtettek.

    Most azzal szembesülünk, hogy Írország egy bizonyos tekintetben vonzóbb környezetet jelent egy nagyvállalatnál, mint Magyarország. Ezért mondom, hogy visszanyal a fagyi. Bízom abban, hogy a pénzügyminisztérium megtalálja azt a megoldást, amellyel a károkat minimalizálni lehet, de az unión belül a tőke szabadon áramlik, és a cégek is szabadon áthelyezhetik a székhelyüket. A tőkének nincs nemzetisége, nincsenek érzelmei, csak érdekei vannak. És ő ott fog adózni, ahol az a legkedvezőbb neki.

    Ezt alapvetően nem nagyon tudjuk megakadályozni, de Izer Norbert államtitkár úrral több alkalommal konzultáltam, igyekszünk kitalálni valamit, mert félő, hogy ez csak az első fecske. És mi lesz velünk akkor, ha a többi cég is megindul ebben az irányban?

    Itt nagyobb erők játszóterei vagyunk, és nem a magyar pénzügyminisztérium és legkevésbé sem az én jóakaratomtól függ az, hogy egy nemzetközi vállalat egy, a jogában álló lépést megtesz vagy nem.

    Az elérhető adatok alapján Zalaegerszeg már az előző ciklusban is jóval több gazdaságfejlesztési támogatás Zalaegerszeg: Elektromos buszok, megújuló Gébárti-tó, 30 milliárd utak építésére és felújításokra 2021. January 31. 06:56 kapott, mint Szombathely, a város gazdasági régióközponti szerepre tör. Az Ön által is szorgalmazott és segített szombathelyi gépészképzés mellett Zalaegerszegen is indítottak hasonló képzést, azzal a nem titkolt céllal, hogy a szombathelyi képzésről oda csábítsák a leendő hallgatókat. Az Ön véleménye szerint mit lehet tenni, hogy Szombathely ne szoruljon a háttérbe a nyugat-dunántúli régióban, és Ön mit tervez tenni ennek megakadályozásáért?

    Hende Csaba: Először is, semmi olyat, ami árt Zalaegerszegnek. Nagy hagyománya van ennek a szembeállításnak Vas és Zala megye között, de a valóság az, hogy a dagály minden hajót megemel, az apály meg minden hajót egyformán lesüllyeszt. Nekünk most az a feladatunk, hogy folytassuk a megkezdett utunkat, azokat az útfejlesztéseket, amelyek a szombathelyi cégek számára a szlovén, észak-olasz, Adriai-tengeri kikötők is fel fognak tárulni.

    Szombathely gazdasági fejlesztését mindig is az elhelyezkedése határozta meg, már a római korban is, azóta is ebből élünk. Szombathely tranzitváros, közlekedési, ipari és felsőoktatási csomópont. nagyon büszke vagyok arra, hogy a helyi gazdaság igényeit felkarolva, hatalmas munkával, előzmények nélkül megteremtettük a gépészmérnök-képzést.

    A szombathelyi egyetemre járó gyerekek viszonylag kedvező költségstruktúrában, a legjobb magyar egyetem, az ELTE diplomáját tudják megszerezni. Ezzel Zalaegerszeg még nem tud versenyezni, és az ő iparűzési-adóbevételük körülbelül a fele a szombathelyinek. Csak szurkolni tudunk, hogy Zalaegerszeg is zárkózzon fel, Szombathelynek ebben az értelemben nem versenytársa.

    A szombathelyi gépészhallgatókat nem tudják elcsábítani, az meg, ha verseny van két intézmény között, azt mondom, hajrá, győzzön a jobbik, jobban kell lenni, mint a zalaegerszegi képzőhely. Attól, hogy Zalaegerszegnek is jól megy, a szombathelyieknek nem lesz rosszabb.

    A teljes videót itt nézhetik meg.
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet