Hétfőn kezdődik a győri vasúti fővonal felújítása vágányzárral

A szombathelyi Savaria és a soproni InterCity-k, továbbá a Dráva és Mura IC-k csak Tatabányáig járnak.

Azt írja a MÁV honlapja , hogy Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszának felújításának kezdetétől, szeptember 18-tól jelentősen módosul a vonatok menetrendje.

A honlapon részletesen leírják, mely járatoknál lesz változás. Az utasoknak a három hónaposra tervezett vágányzár október 26-ig tartó első ütemében is már hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra és pótlóbuszos átszállásra kell számítaniuk.

A Biatorbágy és Szárliget közötti 29 kilométeres vágányszakaszon az ütemterv alapján szeptember 18-tól október 26-ig az egyik (bal) vágányon zajlik az átépítés egyvágányú vonatforgalom mellett, ezért menetirányonként és óránként csak egy-egy személyszállító vonat haladhat át a karbantartással érintett szakaszon.

A nemzetközi és a reggeli csúcsidőben egyes belföldi vonatok (Railjet xpress, EuroCity, EuroNight és gyorsvonatok) biztosítják az átszállásmentes utazást. A nemzetközi járatok – lehetőség szerint plusz kocsikkal megerősítve – teljes útvonalukon közlekednek a főváros és Hegyeshalom között, de nem állnak meg a Tatabánya és Kelenföld közti szakaszon.

A belföldi utasok is igénybe tudják venni, azonban az ülő- és állóhely kapacitásuk korlátozott. A nemzetközi vonatok esetében 10-25 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani – írja a MÁV.

A reggeli időszakban Tatabánya felől egy G10-es és két személyvonat segíti a közvetlen eljutást a Déli, illetve a Keleti pályaudvar felé. A soproni és szombathelyi InterCity-k Tatabányáig közlekednek, onnan közvetlen pótlóbusszal utazhatnak az utasok Budapest Kelenföldig.

A személyvonatok helyett eltérő megállási renddel gyorsjáratú, valamint több helyen is megálló pótlóbuszok közlekednek majd Tatabánya és Budaörs között. A Déli pályaudvar és Budaörs között a vasúttársaság félóránkénti eljutást biztosít személyvonatokkal.

A szombathelyi Savaria és a soproni InterCity-k, továbbá a Dráva és Mura IC-k csak Tatabányáig járnak (ezekre nem kell venni helyjegyet), onnan fordulnak vissza Győr felé. Tatabánya és Kelenföld között gyorsjáratú IC-pótlóbuszokkal biztosítják az eljutást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos