A hagyományos mozik korszakában még természetes volt, hogy a moziplakátokon szerepelt, hogy a fim milyen nemzetiségű: amerikai krimi, spanyol vagy francia kalandfilm, olasz romantikus, angol vígjáték, német vagy szovjet háborús, jugoszláv western. Hogy csak néhányat említsek a választékból. Sok volt a koprodukciós alkotás is. Még azt is jelezték, hogy a film szélesvásznú, színes alkotás, ami ma már persze természetes. Az is igaz, hogy a szovjet filmek, és az úgynevezett magyar művészfilmek vetítésénél kongtak az ürességtől a nézőterek.
Aztán a Cinema Cityk megjelenésével, a hagyományos filmszínházak nagy részének megszüntetésével, az amerikai filmipar tömeggyártásra berendezkedésével, és az európai filmipar visszaszorulásával új divat jött be a moziműsor és egyéb moziplakátokon. Nem írják, hogy milyen nemzetiségű, gyártmányú a film. Talán úgy gondolják, a néző úgy is tudja, hogy szinte mind amerikai, az a pár európai vagy máshonnan származó alkotása pedig nem számít.
Kikoptak a mozikból az európai filmek
Pedig - ahogy valamikor - most is sokan vannak, akik nem az amerikai filmek elkötelezettjei, sőt kifejezetten nem kedvelik azokat. Szívesen néznek (néznének) azonban mondjuk olasz romantikus filmet, angol vagy francia krimit, vígjátékot, s kedveltek a német filmek is. Kikoptak a mozikból a hajdan gyakran vetített svéd, dán, lengyel, cseh, japán alkotások is. Az is igaz, hogy a szovjet filmek és az úgynevezett magyar művészfilmek vetítésénél kongott az ürességtől a nézőtér. Úgy is mondhatnánk, minden tiszta Amerika. Egy-egy játékfilm nemzetiségét legfeljebb a népszerű színészek neveiből, s a film tartalmi leírásából lehet kikövetkeztetnie annak, aki nem amerikai filmekre vadászik. Igaz, ezek a filmek is készülhettek francia-amerikai, német-amerikai vagy éppen amerikai-olasz koprodukcióban.
Szerencsére a televíziós műsorismertetésekben még jelzik, hogy milyen nemzetiségű játékfilmről, tévéfilmről, sorozatról van szó, s itt már bejöttek a közép-amerikai, dél-amerikai szappanoperák is. De a tévéadóknál is óriási a fölény az amerikai filmek javára, s ez már kezd begyűrűzni a kereskedelmiek mellett a közszolgálati tévéhez is. A vezető magyar kereskedelmi adók főműsoridőben szinte kizárólag amerikai filmeket sugároznak, nagy ritkán engednek be ide egy-egy francia, angol, német vagy magyar alkotást. Mintha nem is Európa szívében lennénk. Pedig még ma is jó a termése az európai filmiparnak, bőven lehetne választani a német, olasz, angol, francia kínálatból, hogy másról ne is beszéljünk. Főként a tévés filmsorozatok vonatkozásában.
Egy még hagyományosnak mondható mozi gépésze szerint is az lehet az oka, hogy a moziplakátokon nem jelzik a film nemzetiségét, hogy valóban szinte minden forgalmazott film amerikai. Az 1960-as, 70-es és 80-as években még fordított volt a helyzet, fölényben voltak az európai mozifilmek, amerikai alkotásokat ritkábban vetítettek. Változott a világ, változott a kínálat, és ez által változtak a nézők igényei is. Ma már az üzleti szempontok az elsődlegesek.
