„Kedves Nézőink! Szeretettel köszöntjük Önöket a Weöres Sándor Színház online adásán, az előadás hamarosan kezdődik, kérjük, foglalják el helyüket a nézőtér helyett, a kanapén! Kellemes kikapcsolódást kívánunk!” – így kezdődik a szombathelyi színház online előadására invitáló felhívás.
A Weöres Sándor Színház ugyanis arra gondolt, hogy bár a koronavírus-járvány miatt be kellett zárniuk, mégsem hagyják magukra a kultúra szerelmeseit. YouTube-csatornájukon hamarosan elérhetővé teszik egy korábbi, a repertoárban már nem szereplő előadás felvételét.
Március 20-án, pénteken 18 órakor lesz a premierje Székely Csaba: Vitéz Mihály című komikus történelmi tragédiája, amit korlátozott ideig, egészen pontosan március 22. vasárnap éjfélig nézhet meg bárki itt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!