Nincs olyan katona, akit arra képeznek ki, hogy a fegyverét földmegmunkálásra vagy vakondtúrás szétlövésére használja. Az egyház viszont az emberélet mindenhatóságát, védelmét vállalta fel, elutasít mindenféle erőszakot, s a kettő bizony nem fér össze.
Mondhatnánk persze, hogy békeidőben a katonaság segédkezhet az árvízvédelemben, a betakarításban, de a katonaságot nem ezért tartják fenn tetemes állami költségvetéssel. Ha akar segít, ha akar, nem. A katonákat bizony harcra, háborúra képezik ki, és tartják készenlétben. Bármennyire is fájó, békefenntartóként, az ország határainak védelmezőjeként adott szituációban a katonáknak emberéleteket kell kioltani.
Az egyház bizonyára nem véletlenül támogatta mellszélességgel a sorkatonai szolgálat eltörlését, most pedig némi hírveréssel katonai alapismeretek képzését vállalja fel? Ezt nem lehet a honvédelmi nevelés fontosságával ideologizálni. Állami és önkormányzati iskolákban is bizonyára tartanak ilyen képzést, mégsem várnak társadalmi elismerést érte. Létezett a múlt rendszerben is honvédelmi nevelés, oktatás, nem kevés utólagos kritikával.
Még mielőtt bárki azzal a magyarázattal állna elő, hogy persze ez csak nevében olyan képzés, szóval ennek a fegyverekhez semmi köze sincs, idézem: „a diákok a négy év alatt megismerkedhetnek többek között a lövészettel…”. Márpedig a katonaságnál nem céllövöldés pálcikák szétlövésére gyakorlatoztatják az állományt. Egy egyházi iskolában bizonyára lehetne „békésebb” célokra – mondjuk humanitárius közfeladatok ellátására – felkészíteni a tanulókat. A katonai képzést pedig oldják meg az intézményen kívül.
