Hogy mennek fel a mozgássérültek a Szombathelyi Képtár hosszú és meredek lépcsőjén?

Egy olvasói felvetésnek eredtünk utána.

„Jó érzéssel olvastam a Nyugat.hu sorait a Képtár jubileumi kiállításáról. A megnyitón beszélő „jelentős" személyiségekről, a 18 óra eltölthetőségéről. Az utóbbi nem is lenne egy rossz program.”

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Ilyen pozitív felütéssel kezdődött az az olvasói levél, amelynek a folytatása már sokkal sötétebb tónusú.

Írója arra hívja fel ugyanis a figyelmet, hogy

„a Képtár fenntartó-tulajdonosának négy évtized alatt sem sikerült a főbejáratot akadálymentesítenie".

Olvasónk a Vörös-Redő falikárpit kiállításra is csak a felesége hathatós támogatásával sikerült januárban bejutnia, és ezt szó szerint kell érteni, merthogy a meredek lépcsőknek még kapaszkodója. sincs.

Ez minden bizonnyal rajta kívül is bizonyára vannak még nehezen mozgó idősebb emberek és mozgássérültek, akiknek évtizedek óta problémát jelent mindez.

Amikor tervezték a Képtárat, még nem volt szempont a kerekesszék
Józing Antal

„A Szombathelyi Képtár főbejárata valóban nem akadálymentes. Az 1985-ben átadott épület szerkezeti adottságai sajnos nem teszik lehetővé, hogy az északi homlokzatot vagy a lépcsősort megbontsuk és átalakítsuk, ezért alternatív megoldást kerestünk”

– írja válaszában Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója.

A mozgássérültek a Zrínyi utca felőli oldalon juthatnak be az épületbe. Ha az itt található ajtón feltüntetett telefonszámot felhívják, a képtár dolgozói kinyitják a kaput és a lifthez segítik a látogatót, aki így az összes emeleti kiállítótérben látható kiállítást megtekintheti.

Lapunk ellátogatott a helyszínre, és meg is találtuk a megjelölt helyszínt az ajtón feltüntetett telefonszámokkal.

Ez a Zírínyi uta felőli kapu. A piros karikával jelölt ajtón van feltüntetve a telefonszám.
Józing Antal

Azt is kérdeztük, hogy a Savaria Múzeum többi tagintézményél mennyire megoldott ez a probléma.

Megtudtuk, hogy a Smidt Múzeum új szárnyában lift üzemel, így az épület akadálymentes.

Az Iseum Savariense kiállítótere a Képtárhoz hasonló módon – az intézmény telefonszámának felhívása után – a Mátyás király utca felőli kapun bejutva szintén látogatható.

A Schrammel-gyűjtemény földszinti tere mozgássérültek számára is megközelíthető.

Az épületek közül egyedül a „központ”, az 1908-ban átadott Savaria Múzeum nem akadálymentes: a 2016-os külső felújításkor egy lift beépítése szerepelt ugyan az eredeti elképzelések között, de „a rendelkezésre álló forrás nem tette lehetővé a megvalósítást”.

Savaria Múzeum. Nem volt pénz az akadálymentesítésre.

„Összességében azt mondhatom, hogy a rendelkezésünkre álló szűkös anyagi források sajnálatosan nem teszik lehetővé, hogy ekkora beruházásba fogjunk. Részt veszünk viszont egy olyan nemzetközi inklúziós pályázatban, amely a teljes akadálymentesítés terveinek kidolgozását támogatja több intézményünket érintően, illetve műtárgyreprodukciók, információs táblák és audioguide rendszer megvalósítását teszi lehetővé a látás- és hallássérültek érdekében”

- közölte az igazgató.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem