Gyalázatos, tétlen, töketlen értelmiség - Ványa bá megmondja

Jó ez a Csehov, csontig hatol, hihetetlen, mennyire érezzük ezt a nem túl bonyolult sztorit, mennyire működnek ma is ezek a több száz éves karakterek. Hamvai Kornél újrafordította, összerázta, aktualizálta nyelvezetében is ezt a Ványa bát. Gördülékenység és humor kipipálva, patetikus részek elfelejtve. Volt tehát egy alapanyag, amiből egy hiteles előadás született Szombathelyen, egy olyan színház, amely bárhol, „nemvidéki” társulatnál is vastapsot érdemel.

Katt a teljes képgalériához

Mészáros Zsolt

Réthly Attila bebizonyította, Csehovhoz nem kell se gitár, se kovászos uborka, se szamovár, kellenek viszont a jó színészek.

Ennyi: szabad Csehovot, sőt érdemes is újrakóstolni, játszadozni vele, nem kötelező bevált sablonokból összecsapni egyetlen klasszikus darabot sem.

Mert Csehov óta nem sokat változott a helyzet. Lett vidéken is közvilágítás, egyre kevesebben lopják szét tüzelőnek az erdőket, de nem lett ettől még sokkal élhetőbb a világ. Továbbra is ész nélkül (még rafináltabban) zabáljuk fel a természeti és emberi kincseket, és reményünk sincs arra, hogy százötven-kétszáz év múlva általunk akár egy parányit is értékesebb legyen ez az összekavarodott élet.

Soroljuk? Orvosaink, mint Csehov korában, inkább külföldre menekülnek, minthogy itthon, pláne vidéken vállalják az agyonterhelt, alulfinanszírozott praxist. Szétzilált országokban, rosszul aszfaltozott autóutakon döcög egész Kelet-Európa.

És mit tesz közben az értelmiség? Amit Csehov idejében. Vodkázik, sajtot harap a vörösborhoz, sebeit nyaldossa, menekülne, ha tehetné bármibe és bárhová, a szerelembe, az ölelésbe, más asszonyába, csak ne hallja, ne lássa mennyire értelmetlen és kártékony itt minden, beleértve önmagát.

Szürkés-fehér, itt a tér.

Egykor szebb napokat látott vidéki kúria szalonjában járunk, jelzésértékű bútorokkal, megsárgult falevelek a kövezeten. Szép, eklektikus a tér, mintha Nyikita Mihalkov Csalóka Napfényének világa jelenne meg újra. Vihar közeleg. Szamovár és a balalajka helyett Orosz Robi rádiója muzsikál... Itt jegyezném meg, mennyire találóak a bejátszások, például a Hitchcock Psychojának zuhanyzós jelenetéből vett híres zenei aláfestés.

Mészáros Zsolt

A jelmezek ügyesen kidolgozottak, első látásra akár korhűeknek is tűnhetnek, közben meg kortalanok, egytől egyig karaktereket jellemeznek, és hozzá is adnak a történethez. Gondoljunk csak Nagy Cili meggypiros ruhájára, Szonja fejőlányos jelmezére vagy a nagyi fura fehér kollekcióira, élén a szürreális menyasszonyi költeménnyel.

Mertz Tibornak jól áll ez a szakállas, tépelődő, idősödő Hamlet

Aki szerepe szerint kicsit beleőrül abba, hogy idő előtt rá kell döbbennie, elvesztegette élete legszebb éveit a semmire és a Senkire, a nagy blöffre, a professzorra. Hogy éjt nappallá téve gürcölt, közben pedig elfelejtett élni. Mertz grimaszairól, mi akik leghátul ültünk, lemaradtunk, de mesélték, mennyire hiteles arcmimikával dolgozott. Távolról is megérintett a játéka, szántuk is a kínlódását.

Egy elkapott grimasz

Mészáros Zsolt

Bajomi-Nagy Györgyöt eleinte nehezen tudtunk elfogadni, ez a szerep nálunk eddig Szervét Tiboré volt. Aztán, ahogy teltek a percek, úgy lett egyre inkább Bajomié is, belülről gyúrta magára ezt a jó-okos pasit, aki égen-földön, orosz szteppéken túl az egyetlen felelősen gondolkodó valaki. Nem egy senki, csak szép lassan ő is belesüllyed, galyra megy.

Szonja szerepében Hartai Petra kedves-lelkes, érzékeny és összetett „szolgáló” típus. Figyelem már egy ideje, darabról-darabra érik be, lesz egyre jobb, tehetséges színésznő.

Nem tévedés, ez a darabból van

Mészáros Zsolt

A megfáradt önző és csak köszvénye körül pörgő professzorra is bajosan találtak volna jobb színészt, mint Trokán Pétert. Akik látták játékát közelről, azok mesélték, mennyire ügyesen mímelte az öregséget, úgy csücsörítette a száját is. Szerettük, holott ő az egyetlen olyan szereplő, akit szívből lehet utálni. Miközben Mertz Tibor puskával üldözi, azon drukkolunk, hogy csak jaj, csak találja már el!

Mészáros Zsolt

Nagy Cili szép, közben meg marad olyan „nagycilis”, kevésbé szoborszerű, mint Kováts Adél volt anno, de ne is hasonlítsuk, elhisszük neki is, értjük és beleérzünk a szerepe fájdalmába. Nem lehet jó egy ragyogását vesztett, üres házasságban, nap mint nap egy öreg köszvényes méregzsák mellett felébredni, na.

Nagy Cili, aki fenekestől felforgatja a vidéket és a férfiak lelkét

Mészáros Zsolt

Egy előnye ezért van, ha nézőként a színházba leghátulra kerülsz, és onnan figyelheted az előadást.

Az apró finomságokról ugyan lemaradsz, viszont az összképet, a színpad egészét jobban átláthatod, komplexebben jön az "egész" hatása.

Ragozni is kár tovább, úgy esik ez a Csehov az ember lelkének, mint egy jóféle kisüsti. Illata, ha beleszagolsz, fűszeres és édes, aztán ha ráhúzol az üvegre, megharapja a gyomrod, összerántja a lelked. Nyirkos, semmirevaló estéken felmelegít, mintha élnél, olyanná tesz.