Amikor egy értelmes, a matematikában némileg járatos, a mindennapok „játéklehetőségeit” ismerő polgár olvassa az magas szintű, és alacsonyabb szintű politikusok, ilyen-olyan képviselők, arra kötelezett cégvezetők vagyonnyilatkozatait, két dolgot tehet: vagy röhögőgörcs miatt mentőt hív, vagy bekap néhány vérnyomáscsökkentőt.
Mert ugyebár, a szegény vagyonnyilatkozatra kötelezettek többsége sajnálatra méltó. Sok százezres, milliós havi jövedelmük ellenére egy szerény alapterületű lakásban tengődnek, csotrogány autóval - vagy még azzal sem - rendelkeznek, rengeteg a kintlévőségük, meg alig van bevételük.
Pedig a fene sem érti, hogy aki éveken keresztül havi 500-600 ezer, uram bocsá' milliós hivatalos havi jövedelemmel rendelkezik (a nem hivatalosról már nem is beszélve), annak miért van szüksége hitelre, s ebből - az átlagpolgár számára horribilis pénzből - miért nem tudja azt hamar törleszteni. Azaz, olyan sok az adóssága, hogy szüksége lenne egy karitatív szervezeten keresztül a minimál-nyugdíjasok, a közmunkások, a munkanélküliek, a kisnyugdíjasok felajánlásaira.
Persze, minek kell annak autó, akit mindenhová utaztatnak, s ha már van is autója, azt nem a saját nevén működteti, így vagyonnyilatkozatában nem is kell szerepeltetnie. Persze ugyanúgy az övé is, mint mondjuk a feleségéjé, de papíron az asszony összespórolt „kis” fizetéséből jutott rá.
Ja, és az a fránya készpénz! Tessék már megmondani, hogyan bizonyítható az, hogy mennyi valakinek a készpénztartaléka? Ez az, amit bárhová lehet tenni, bárhová el lehet dugni, át lehet passzolni. Nos, ha egy országos vagy éppen nagyvárosi képviselő úgy nyilatkozik, hogy neki a készpénztartaléka egy-két százezer forint, akkor ennek nyugodtan lehet venni a tíz-húsz-harmincszorosát. Ahogy ugyanis a fentiekben írtuk, az anyag vész el.
Igaz, azt is mondják, hogy átalakul. Kérdés, hogy mivé? Mert elvesznek a bevételek orvos, ügyvéd politikusoknál, képviselőknél, akik bevallásuk szerint olyan keveset keresnek, hogy az már arcpirító. Az a közismert, jól menő ügyvéd, aki praxisában csupán havi két-háromszáz ezret keres (vall be), ugyebár jobb, ha visszaadja a diplomáját. Főként annak tudatában, hogy egyetlen ingatlanszerződés ellenjegyzéséből ennek a többszörösét is megkeresheti. De, minek ezt bevallani, ha nem muszáj. Hülye ember mindig is volt, és mindig is lesz, aki beveszi a bevehetetlent.
Számtalan játéklehetőség van a valódi vagyongyarapodás, a reális anyagi helyzet eltitkolására, főként azoknál, akiknél helyzetükből adódóan nehéz lenne tényfeltáró nyomozást indítani, akik könnyen jutnak fiktív számlákhoz, akik átíratják vagyonuk egy részét csak éppen megszületett családtagjaikra, a rokonaikra, aztán majd visszaíratják, ha a helyzet úgy hozza. Akik titokban a világ bármely részén elhelyezhetik zsíros bankszámlájukat (hacsak fel nem dobják őket), befektethetik pénzüket, saját vagy más nevén ingatlanokat és drága ingóságokat vásárolhatnak.
S, ha esetleg mégis kiderül a turpisság, akkor mi van? Minden csoda három napig tart. Egy ideig beszélnek róla, aztán nem történik semmi. Ahogy azt már kis hazánkban megszoktuk. De azért az még mindig kérdéses, hogy ha az anyag – lásd tekintélyes összegek – ne vész el, akkor mivé alakul át?