Bocsánat, de nem tudtam elvonatkoztatni a tegnap esti koncerten attól, hogy e két zenekart ne hasonlítsam össze. Az Ivan and the Parazol énekesének mozgásában folyamatosan Jaggert fedeztem fel, zenéjük is hasonló, hajuk és ruhájuk szintén az ifjúkori Stones-t idézi, amivel persze abszolút semmi baj sincs. Nem éreztem, hogy itt másolásról lenne szó, inkább az jött le, hogy ugyanazon a vonalon mozognak, amit már kitapostak az öregek.
A dobos zakóban püföl, az orgonás kis kalapban játszik a színpad elején ülve, mögötte a basszeros elmerül a húrokban, a gitáros pedig fehér bőrkabátban és fekete répagatyában, ceruzalábain hegyes cipővel penget és csak néha kandikál ki sörényéből. Az énekes az első sorban éneklő lány szemébe néz hosszasan, majd elmosolyodik, a kacsintás elmarad, a lányt hátulról öleli barátja. Huhognak, ugrálnak, mi meg csápolunk - így játszanak.
Színpadon a Mennyország utca hét
Idén tizenkilenc éves a Heaven Street Seven, a szerző ebből 14 éve szereti és legalább 8 éve kedvenc zenekarának tartja, így nehéz lenne elfogultság nélkül írni a koncertről. Maradjunk annyiban, hogy nehéz volt egyenesben tartani a fényképezőgépet, miközben zsigerből rugózik ütemre az ember lába. A hangosítást kicsit túllőtték a technikusok, de aki végigénekli magában az egész koncertet, annak fel sem tűnik, ha néha kicsit hangosabb a gitár, mint az ének.
A koncert valamikor egy óra körül ért véget, s bár nem volt teltház az este, kellemesen befűtötte a közönség a termet, tiniktől a negyvenesekig. Már várjuk is a következő bulijukat.
