Szombatra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológia Szolgálat az egész országra zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt, de egyelőre a mai nap lájtosabbnak ígérkezik, mint amilyen a péntek volt. De persze nem akarjuk elkiabálni! Ahogy arról tegnap már írtunk, Káldon például annyi jég esett, hogy úgy nézett ki az egész falu, mintha hótakaró fedné. Ez pedig kissé bizarr látvány így július közepén.
György István Péter megörökítette, hogyan is közeledett Szombathelyre a csúnya vihar:
Egy másik olvasónk Celldömölkről jelentkezett, ahol durva szupercellát fotózott.
Valahol Söpte és Vasasszonyfa között járt olvasónk, aki megállt kocsijával, hogy lefotózza az ijesztő szupercellát:
Végül pedig Lakotárné Lőrincz Edit képeit mutatjuk a Szombathely feletti halványka szivárványról és a vihart követő szépséges naplementéről:
Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint közepesen és erősen felhős lesz az ég, és többfelé – adott pontban akár több alkalommal is – lehet zápor, zivatar. Éjszaka csökken valamelyest a felhőzet, és kevesebb helyen is várható csapadék. A Tiszántúlon nagy területen, másutt kisebb körzetekben maradhat erősen felhős az ég.
Vasárnap nyugatról kelet felé haladva egyre kevesebb napsütés várható, és egyre nagyobb eséllyel várható zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, főként a Dunántúlon megerősödik, de a Kisalföldön, illetve zivatarok környezetében viharos közeli széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 18 fok között alakul, északnyugaton lesz a legenyhébb, az északi völgyekben a leghűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 21 és 26 fok között valószínű.