Puskás Tivadar polgármester jelentette be ünnepélyes keretek között, hogy Szombathely támogatja a londoni olimpiára kijutott sportolóit Vasi sportoló is hozhat aranyat Londonból? 2012. May 19. 18:44 . Mint ismert, a vasiak közül az egyaránt Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes atléta, Pars Krisztián, és Fazekas Róbert kvalifikálta magát, valamint két birkózó, Hatos Gábor és Ligeti Dániel is indul a játékokon.
Kíváncsiak voltunk, hogy a beígért pénz megérkezett-e a címzettekhez, most, amikor valamivel több, mint három hét van csak hátra a láng fellobbanásáig.
A sportolók meglehetősen visszafogottan és szűkszavúan nyilatkoztak, de az kiderült, hogy a beígért pénznek csak a töredékét kapták meg.
Hatos Gábor birkózó, aki a 74 kilogrammosok mezőnyében nyert már Eb és VB bronzérmet is, elmondta, a beígért támogatásnak csak az egynegyedét kapta meg, ráadásul felé a tavalyi évről is van elmaradás. 700 ezer forinttal tartozik neki a város, vagy a klubja, ezt nehéz kideríteni, mert ahogy Hatos mondja: egymásra mutogatnak a felek.
A Nyugat úgy tudja, Ligeti Dániel is mindössze egynegyedét kapta meg az olimpiára ígért támogatásnak.
Nem jobb a helyzet az atlétáknál sem. A magyar csúcstartó Fazekas Róbert a Nyugatnak elmondta: a pénz egyharmada jutott el hozzá, pedig nagy szüksége lenne a támogatásra, hiszen a játékok előtt még egy edzőtábort tervez.
Természetesen szerettük volna utolérni Pars Krisztiánt is, ez azonban nem sikerült. Az atléta a sikeres EB után egy portugáliai edzőtábor felé vette az irányt.
Elértük viszont Lazáry Viktor sportért felelős alpolgármestert, aki megkeresésünkre azt mondta, hogy erről a témáról a "cégeket" kell megkérdezni. Amikor pedig szembesítettük, hogy a polgármester és ő tettek ígértet a sportolóknak és nem az önkormányzati cégek, azt mondta, hogy csak írásban hajlandó válaszolni kérdéseinkre.
Puskás Tivadar válaszát délutánra ígérte az önkormányzat sajtóosztálya. Kérdésünk az volt: mikor kapják meg pénzüket a sportolók?
Ha kíváncsi arra, hogy mi hangzott el a sajtótájékoztatón, ahol a város a támogatást megígérte, ide kell klikkelnie Vasi sportoló is hozhat aranyat Londonból? 2012. May 19. 18:44 .